A nagyok üldözője is nyert Budafokon, egyre rosszabbul fest a BMTE helyzete

by gaalt994

A hátralévő mérkőzések fogynak, a BMTE pontjai viszont nemigen gyarapodnak.

A Vasas elleni döntetlen és a Dorog legyőzése után kilábalni látszott igen mély gödréből a Budafoki MTE csapata, a két jó meccset azonban ugyanennyi vereség követte a Siófok és a Tiszakécske ellen. A bajt tetézi, hogy kerületünk labdarúgói hétközi, csütörtöki mérkőzésükön is kikaptak a Kecskeméttől.

A KTE a 33. percben szerezte meg a vezetést Lukács révén, amelyet a szünet után Vágó duplázott meg. Csizmadia Csaba okkal határozta el magát cserékre, amelyek közül az egyik gyorsan be is jött: a 63. percben Zuigéber Ákos – aki ekkor mindössze három perce volt a pályán – szépített.

Az újabb budafoki helyett azonban a harmadik kecskeméti találat érkezett, a 72. percben Szabó Alex gólja állította be az 1-3-as végeredményt. A Kecsó így harmadik, aminek fényében a vereség nem lehet váratlan a hazaiaknak, ugyanakkor sokkal könnyebb a következő, Haladás elleni meccs sem lesz.

A Budafok jelenleg 4 pontra van az utolsó még bentmaradást érő helytől, a 17. pozíciót 27 megszerzett egységgel a Csákvár foglalja el.

Olvasta már?