A szomszéd kerületben jelentették fel a magyar futballikont

by gaalt994

Szalai Ádám beismerte, hogy tettlegességig fajuló szóváltásba keveredett, az eset részleteire viszont másként emlékszik a két fél.

Bár a címben használt jelzőt egyre nagyvonalúbban osztogatja az újkori sportsajtó, Szalai Ádámnak talán valóban kijár ez a megnevezés. A labdarúgó nemrég mesés sarkazós góllal, egy parádés Nemzetek Ligája-szereplés után vonult vissza a magyar válogatottól, amelyben addig 86 mérkőzésen játszott.

A nemzeti csapat korábbi kapitánya viszont ezúttal nem sportszakmai okokból került címlapra, Szalai ugyanis a két ünnep között verekedésbe keveredett a pesti éjszakában. Bár a labdarúgó és a feljelentést tevő érintett másként emlékszik a dolgokra, az összetűzés és a tettlegesség tényét Szalai sem tagadta.

“Bocsánat, bocsánat, nem akartam balhét, és elmondom, ahányszor akarod, csak hagyj minket elmenni. Így kérleltem Szalait, miután földre vitt a főváros közepén, a kedvenc szórakozóhelyemtől ötven méterre” – mesélte a Blikknek a 21 éves Zsombor, aki társaságával elmondása szerint arra kérte Szalai testvérét, hogy készítsen róluk egy képet.

Azt mondta, hogy nem, ami miatt értetlenkedtem, mert semmi rosszat nem akartunk, és hát persze, akkor már túl voltunk néhány italon, úgyhogy visszakérdeztem, ‘miért nem, te f.szfej?’ Valami ilyesmit mondtam neki, amit persze, nem kellett volna. Nem túl szépen, nyilvánvalóan” – folytatta a bulvárlapnak az érintett.

“Szalai odajött hozzám, majd elkezdett velem ordibálni. Azt üvöltötte, hogy én, egy senkiházi, hogy merek ilyet mondani az öccsének… És már rúgott is a talpával, ami a mellkasomon ért. A földre kerültem, és még akkor is belém rúgott” – állítja a vélelmezett sértett, akinek verzióját Szalai Ádám részben megerősítette, részben viszont cáfolta.

“Megpróbálom a legrövidebben és legőszintébben összefoglalni a történteket. Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert” – emlékezett vissza az esetre Szalai a Sportal megkeresésére.

A jelenleg Bázelben légióskodó csatár azt viszont határozottan tagadta a lapnak, hogy a földön fekvő Zsomborba belerúgott volna. ” Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam. Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket. Úgy tudom, hogy szelfizni akartak a testvéremmel, amire ő nem volt hajlandó, ebből alakult ki a szóváltás, amikor pedig négyen körbevették, ténylegesen fenyegetve érezte magát” – mondta.

Zsombor végül a Budafok-Téténnyel szomszédos XI. kerületi kapitányságon tette meg az esettel kapcsolatos feljelentést, az illetékesség miatt viszont azóta már a belvárosi rendőrséghez került az ügy.

(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)

Olvasta már?