Az EU elé kerül a 100 Tagú Cigányzenekar ügye

by gaalt994

Járóka Lívia képviselő írásban fordult Vera Jourovahoz, az Európai Bizottság alelnökéhez. A várható fejleményekről az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökét, Németh Zsoltot kérdeztük.

Aligha vannak a kerületben olyanok, akik ne hallottak volna mostanában a Heti TV-ről, de különösen a 100 Tagú Cigányzenekarról. A két szervezet ugyanis elvesztette VII. kerületi „lakhelyét”, ezek után pedig Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc kínált nekik segítséget. A zenekar élt is a lehetőséggel, a több tízmillió forintot érő hangszerparkjuk akkor a Klauzál Házban került elhelyezésre.

Az ügy nem csak a kerületben, de az egész országban ismertté vált, anno a budafok-tétényi ellenzék két képviselője, Perlai Zoltán és Tóth Endre is nyilatkozott nekünk a zenekar kapcsán. A sztori azonban itt nem állt meg, a 100 Tagú Cigányzenekar ügye március elején az Európai Unió „politikai hadszínterére is kilépett”, amikor is Járóka Lívia képviselő levélben fordult Vera Jourovahoz, az Európai Bizottság alelnökéhez.

Hogy mi jöhet ezután, s mit lép majd az EU, arról az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökét, Németh Zsoltot kérdeztük.

Hogy látja az ügy esélyeit, Járóka Lívia kérése mennyiben találhat megértő fülekre Věra Jourová esetében?

Most eldől, hogy Jourová biztos asszony tényleg csak pártalapon szemléli-e a magyarországi folyamatokat. Pusztán hatáskörei alapján ugyanis elkeseredetten kellene tiltakoznia az ellen, amit az ellenzéki szivárványkoalíció ebben az ügyben tett. Kérdés azonban, hogy szabad-e kritizálnia az Orbán-kormány ellenzékét. Az Európai Bizottság a „szerződések őre”, tehát egy pártatlan, elfogulatlan testület, gondosan válogatott biztosokkal, akiket a politikai nézeteik vagy nemzeti hovatartozásuk stb. nem befolyásolhatna. Ez a mostani eset tehát megmutatja, hogy képes-e Magyarországra így tekinteni a biztos asszony.

Az Európai Unió és szervezeteinek malmai az átlagember szemével igencsak lassan őrölnek. Egy ilyen levélre, az abban foglalt kérésre Ön szerint mikorra várható érdemi válasz?

Az már kiderült – és ez az EU dicséretére legyen mondva, – hogy a koronavírus-járvány nem állította le az EU működését. Ezért afelől nincs kétségem, hogy Lívia választ fog kapni, méghozzá egy normál ügyintézési időn belül. (Az már csak az említett pártpolitikai összefüggés kérdése, hogy lesz-e az ügy olyan sürgős, mint a Klubrádióé.) Az már nagyobb talány, hogy érdemi lesz-e a válasz. Szurkolok Jourovának, hogy sikerüljön olyan választ adnia, amivel javít valamit az imázsán, amelyet magyar belpolitikai ügyekben és az őshonos kisebbségek ügyében eddig sikerült alaposan megtépáznia.

A világjárvány talán legnehezebb időszakát éljük, Brüsszelben több kérdésben is áll a bál, említsük csak az EU-s vakcinabeszerzések ügyét. Ebben az időszakban reális, hogy Věra Jourová érdemben tud foglalkozni az üggyel?

Ez nem kérdés: kell, hogy találjon időt rá, ez hivatali kötelessége.

(Kiemelt kép: : Stephanie Lecocq / MTI / EPA)

Olvasta már?