Frissítve: #Covid – ezt kérik a szervezők az idei borfeszt vendégeitől

by gaalt994

A koronavírus-járvány csak azokat a fesztiválokat nem forgatta fel fenekestül, amelyeket meg sem rendezhettek miatta. Nincs ez másként a nagy hagyományokkal bíró budafoki borfesztivállal sem, amely idén – utalva a az óhatatlanul szigorúbb biztonsági előírásokra – Majdnem Borfesztivál BudafokON néven kerül megrendezésre.

Idén először kerül megrendezésre a Majdnem Borfesztivál BudafokON névre hallgató esemény, amely természetesen teljes értékű jogutódja a jól ismert Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválnak. Az évről évre több tízezer látogatót vonzó rendezvény szervezői törekedtek arra, hogy a kilátogatók számára a járvány miatti rendkívüli állapotok mellett is a megszokott színvonalat és szórakozási lehetőségeket biztosítsák, így a szokásosnál szigorúbb egészségügyi előírások nagy része a kiállítókat, valamint a szervezőket terheli.

A nyilvános vendégfogadó területek gyakori és alapos fertőtlenítését a fesztivál rendezői végzik majd, akik a kihelyezett bútorzat felállításakor a megfelelő távolságra is ügyelnek. Az egyes pavilonok, bódék megfelelő tisztántartása minden kiállító saját feladata lesz – persze a szervezői gárda folytonos ellenőrzése mellett. Ami a vendégeket illeti, számukra kötelező érvényű előírás nincs, azonban mindenkinek ajánlják az orrot és szájat egyidejűleg eltakaró maszk vagy kendő viselését, illetve például sorban álláskor a másfél méteres védőtávolság tartását is A teljes, pontokba szedett biztonsági előírást, illetve a COVID-19-től függetlenül is betartandó házirendet a www.bornegyed.hu oldalon érhetik el.

FRISSÍTÉS: Karsay Ferenc polgármester szeptember 3-án, csütörtökön délelőtt hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a járványhelyzetre tekintettel biztonsági okokból elhalasztják a fesztivált. A rendezvény új időpontját még nem tűzték ki.

Olvasta már?