Elhunyt Vizi János

by gaalt994

A BMTE közkedvelt gondnoka 83 évesen, rövid betegség után távozott az élők sorából.

„Különösen nehéz azt elfogadni, hogy közvetlen közelünkben ilyen meghatározó egyéniségekkel a múlt egy jelentős emlékét veszítjük el. Vizi Jani volt az a gondnok, aki nemcsak itt lakott a pályán, és nem a sporttelepnek, hanem a BMTE-nek volt a gondnoka, beleértve sok ember, sportoló és a BMTE-hez kötődő, esetenként csak a Sportvendéglőbe látogató számára volt ismert” – emlékezik Jani bácsira hivatalos honlapján Budafok-Tétény önkormányzata.

A 80-as évek elejétől több mint 25 éven át gondozta a létesítményt, vitatkozott a jó érdekében mindazokkal, akik rendetlenséget hagytak maguk után a pályán, és néha azon kívül is. Mindig mindenről tudott és mindenben segített, végül is nélkülözhetetlen része volt mindannak, ami a budafoki sportéletet jellemezte.

Azt a fajta családias hangulatot, amit egy gondnoktól el lehet várni, azt csak ő tudta megteremteni, melyet jól jelzett az, hogy mindenki becsülte a cég vezérigazgatójától a mérkőzéseken sípot fújó bírókig, mert mindig, minden helyzetben volt megoldása az éppen felmerült problémára. Vizi János 83 éves volt.

Olvasta már?