Elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa

by Szandra

95 éves korában kora reggel, 9 óra 34 perckor elhunyt nyugalmazott XVI. Benedek pápa – jelentette be a Vatikán.

XVI. Benedek a modern kor első egyházfője volt, aki 600 év után először lemondott a pápaságról. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol a Mater Ecclesiae kolostorban élt. Utoljára 2020 júniusában mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Ő volt az első pápa az elmúlt hatszáz évben, aki még életében távozott az egyház éléről. XVI. Benedek 2013-ban mondott le tisztségéről idős kora és egészségi állapota miatt, azóta emeritus pápaként élt a Vatikánban.

Utódja, Ferenc pápa kedd délelőtt az általános pápai audiencia után felhívást tett közzé, amelyben arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak Benedek emeritus pápáért, aki nagyon beteg. Később a Vatikán közzétette a hírt, miszerint a pápa állapota egyre csak rosszabbodik, s hozzátették, hogy állandó orvosi felügyelet alatt állt. Majd utoljára arról számoltak be, hogy sikerült stabilizálni az állapotát.

Joseph Aloisius Ratzinger német-teológus pap áprilisban töltötte be 95. életévét. 2005-ben választották pápává, és a modern kor első egyházfője volt, aki lemondott 2013 februárjában. Lemondását a kora miatti fogyatkozó erejével indokolta. Júniusban ünnepelte pappá szentelésének 70. évét.

Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol azóta is a Mater Ecclesiae kolostorban élt. A pápai állam területét nagyon ritkán hagyta el, utoljára 2020 júniusában, amikor testvére, Georg temetésére utazott – akkor mutatkozott utoljára a nyilvánosság előtt.

Nyugodjék békében!

Olvasta már?