Fontos kérdést tisztázott a polgármester az illegális szemétlerakás kapcsán

by gaalt994

Karsay Ferenc és munkatársai a múlt héten dokumentálták a Duna Spirit nevű területen uralkodó állapotokat.

Amint arról a Huszonkettő hasábjain is olvashattak, Karsay Ferenc “vérdíjat” tűzött ki az illegális szemétlerakókra. Budafok-Tétény polgármestere 100 000 forint jutalmat ajánlott azoknak, akik segítenek tetten érni az elkövetőket.

Azóta számos kérdés merült fel a lakosság részéről az ügy kapcsán, ezért Karsay igyekezett tisztázni ezeket. “A Duna Spirit nevű területen tonnás mennyiségben raktak le háztartási és ipari hulladékot, ez viszont egy magánterület. A mi intézkedésünk ebben a kérdésben az lesz, hogy a közterületre kamerát helyezünk el, a magánterületre való belépési lehetőséget pedig gyakrabban fogjuk ellenőrizni” – mondta a polgármester.

Karsay hozzátette: “az a közigazgatásban gyakran tapasztalt, ellentmondásos helyzet alakul ki, hogy aki megsérti a jogszabályt, az nyugodtan bemegy egy magánterületre és eldobálja a szemetet, aki pedig ezt ki tudná javítani, a jogszabály előírásai szerint nem teheti meg, hogy bemenjen és elvigye azt.”

A polgármester kifejtette, hogy a Duna Spirit már évtizedek óta elég szomorú sorsra ítéltetett, a kerítések mostanra tönkrementek, így gyakorlatilag szabadon (persze nem a jogszabály, hanem a fizikai megközelíthetőség értelmében) be lehet oda jutni.

Karsay arról is beszélt, hogy a terület tulajdonosa jelenleg nem fellelhető, amely szintén nem könnyíti meg az ügy megoldását. Ezzel együtt az illető nem lehet nyugodt, hiszen a polgármester arról is beszámolt, hogy amikor ott jártak, a szemétben olyan dokumentumokat láttak, amelyeken könnyen beazonosítható a tulaj.

Az eddig tapasztaltakat egyébként Karsay és munkatársai elküldték az illetékeseknek, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi hatóságnak.

Olvasta már?