Hét éve nem volt ilyen kevés baleset a magyar utakon

by gaalt994

Az MTI szokás szerint nyilvánosságra hozta a magyarországi közúti balesetek számát – ezúttal a 2020-as év első negyedére vonatkozóan. A közzétett adatok 2007-től kezdődően negyedévekre bontva mutatják az egyes esztendőkben történt, személyi sérüléssel is járó esetek mennyiségét.

Magyarországon 2020 első negyedében összesen 2880 személyi sérüléssel végződő közúti baleset történt. Ez a szám a harmadik legalacsonyabb a 2007 eleje óta eltelt időszakban – csak 2012-ben (2846) és 2013-ban (2685) volt ennél is kevesebb karambol az év ezen szakaszában. Az adatokban minden bizonnyal szerepet játszik az is, hogy a koronavírus-járvány miatt márciusban sokan – ha tehették – inkább otthonaikban maradtak, jelentősen csökkentve ezzel a forgalmat a magyar utakon. Rossz hír azonban, hogy az előző évek sormintája alapján az idei esztendő további három negyedét illetően ennél magasabb mutatókra lehet számítani – ez a vizsgált periódusban még sosem volt másként.

Magyarország területén a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartásai alapján 2018-ban összesen 16 951, míg a 2019-es évben 16 627 közúti baleset történt. Előbbi esztendőben augusztusban, míg utóbbiban októberben volt a legmagasabb az ilyen incidensek száma.

(Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán)

Olvasta már?