Hétvégétől használható a bringapálya a Budafoki Elágazásnál

by gaalt994

Kormánytámogatásból és önkormányzati forrásból épül meg a kerület új szabadidő parkja, amely teljesen még nincs kész, a pályát azonban már most a bringázni vágyók rendelkezésére bocsátják.

Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc még 2020 októberében kapta meg a támogatói okiratot a miniszterelnöki kabinetirodától annak a bringaparknak a megépítésére, amelynek időközben már a kivitelezése is lezajlott a Budafoki Elágazásnál.

Budafok-Tétény Önkormányzata egy pumptrack, azaz egy pumpapálya megvalósítására pályázott, az erre vonatkozó pályázati javaslatot Karsay Ferenc tavaly áprilisban terjesztette a kerületi képviselő-testület elé, ezt követően az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság 40 millió forintos – azaz maximális értékű – támogatást ítélt meg Budafok-Téténynek.

A bringapálya már elkészült, hétvégétől használatba is vehetik a sportolni vágyók, valamint hamarosan megkezdődik a parkhoz tartozó játszótér kivitelezése is. A vízbekötési engedélyek megszerzéséig a mosdókban és a kutakban egyelőre nem lesz vízszolgáltatás, azonban az önkormányzat úgy döntött, hogy a bringázók számára már ezalatt is szeretné elérhetővé tenni a pályát.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?