Címlap Kerületi szemmel „Trükkös” bringapálya épül a Budafoki Elágazásnál

„Trükkös” bringapálya épül a Budafoki Elágazásnál

by gaalt994

A polgármester megkapta a támogatói okiratot a miniszterelnöki kabinetirodától.

„Megérkezett a miniszterelnöki kabinetirodától az a támogatói okirat, amely biztosítja a korábban elnyert 40 millió forintos támogatást egy kerékpáros pumpapálya megépítéséhez.  Az Országos Bringapark program keretében megépülő létesítményről a képviselő-testület is döntött, így az önkormányzat további 88,5 millió forint saját forrást biztosít az úgynevezett Elágazás park első ütemének megvalósítására”írta hivatalos Facebook-oldalán Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere.

Az Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség bevonásával hirdette ki 2020-ban. A pályázaton helyszínenként az összköltség legfeljebb 50%-a, de maximum 40 millió forint nyerhető el.

Budafok-Tétény Önkormányzata egy pumptrack, azaz egy pumpapálya megvalósítására pályázott, ami egy speciális közjóléti sportlétesítmény, mely sokféle térbeli elrendezéssel, játékosan tanítja a bringásokat a helyes kerékpár kezelésre, a kerékpáron való helyes testtartásra, javítja az egyensúly és koncentráló képességet és kiválóan alkalmas különböző trükkök végrehajtására a BMX-esek számára.

Az Elágazás parkra vonatkozó pályázati javaslatot Karsay Ferenc idén áprilisban terjesztette a kerületi képviselő-testület elé, ezt követően a 40 millió forintos – azaz maximális értékű – támogatást nyáron ítélték meg Budafok-Téténynek, a támogatói okiratot pedig október 12-én kapta meg a polgármester.

(A kiemelt kép illusztráció)

Olvasta már?