Horvátországban versenyzett Csere Gáspár

by gaalt994

A budafok-tétényi származású olimpikon egy 10 kilométeres versenyen állt rajthoz, nem is ment neki rosszul.

„Jól ment, bár azt vártam, hogy kicsivel könnyebben fog menni ez a tempó, illetve eléggé idegesítő ez a néhány másodperces kicsúszás a 30 percen belüli időből” – írta Facebook-oldalán a riói olimpiát megjárt hosszútávfutó, Csere Gáspár a karlovaci 10 kilométeres versenyről, amelyen az 5. helyen zárt.

Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember és álló emberek

A tisztes helyezés ellenére Csere öröme nem felhőtlen, a 30:03-as idővel záró futó szerint ugyanis szerencsésebb körülmények között további egy percet faraghatott volna az idejéből.

„Az első kilométer után rendesen szétszakadozott a mezőny, mindenki beállt a saját tempójába. Sajnálom, hogy nem volt még néhány hasonló versenyző ebben a 2:55-3:00-ás iramban [egy kilométerre vetített időeredmény – a szerk.], akkor jó összedolgozással meglehetett volna egy 29 perces időeredmény” – írta.

(Fotók: Facebook/Csere Gáspár)

Olvasta már?