Indul a Tavaszi Fesztivál Budafok-Tétényben!

by nora.farmosi

A május 4-én kezdődő és 32 napon át tartó Tavaszi Művészeti Fesztivál alkalmával 23 helyszín 53 programjára várja látogatóit a Klauzál Ház.

A budafokteteny.hu a művelődési központ igazgatóját, Gazdik Istvánt arról kérdezte, mire számíthatunk májusban.

– Milyen szempontok alapján állították össze a fesztivál kínálatát?

– Budafok-Tétény kulturális életében kiemelt helyet foglal el a Tavaszi Művészeti Fesztivál, amelyet immár 47. alkalommal rendezünk meg. Ez a közel fél évszázados múlt és az eddig felhalmozott érték arra kötelez bennünket, hogy nívós, színvonalas, értéket adó és élménydús programkavalkáddal készüljünk. A fesztivál hangsúlyos rendezőelve minden évben, hogy a kerületben élő és alkotó művészek – ARTÉR Művészeti Egyesület tagjai, Czimbal Gyula, Kanyó Ferenc – megjelenési lehetőséget kapjanak, erősítsük a kerületi kötődést – Semmi zenekar –, és arra is odafigyelünk, hogy minden korosztály kapjon a szívének kedves alkalmakat: a gyerekek például a Mesefesztivált, a fiatalok a HaliDunafokot. Tematikánk visszatérő elemei, hogy a kerületben fellelhető művészeti, kulturális értékeket, mint a Budafoki Dohnányi Zenekart vagy a 100 Tagú Cigányzenekart, bemutassuk és építsünk Budafok-Tétény sajátosságaira, például az igen gazdag borászati hagyományokra, de természetesen minden évben vannak újítások is. Ezek műfajban, előadókban vagy akár a szervezésben is megjelennek.

– Idén mi lesz az újdonság?

– Fesztiválunk része a Pest-Buda-Óbuda egyesítésének évfordulója kapcsán zajló nagy fővárosi rendezvénysorozatnak. A Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó projektjeinkhez pályázatunkkal elnyertük a maximálisan kapható 8 millió forintnyi támogatást, melynek nagyobbik részét a tavaszi fesztivál programjaihoz, a fennmaradó pénzt az őszi bornapok eseményeihez szeretnénk felhasználni, így még nívósabb és színesebb lehet a kínálatunk.

– Programon belüli program a Magyar Népművelők Egyesületének 39. Vándorgyűlése.

–  Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy házigazdái lehetünk a legnagyobb taglétszámmal rendelkező közművelődési, szakmai szervezet vándorgyűlésének. A háromnapos konferenciára közel kétszáz közművelődési szakembert várunk, köztük a határon túlról érkezőket is. Az idei fő témáink a határon túli magyarlakta területek közművelődési helyzete és az ottani jó gyakorlatok, valamint a kulturális turizmus. Azon dolgozunk, hogy vendégeinknek megmutathassuk kerületünk értékeit, a Magdolna Udvart, a Barlanglakás Emlékmúzeumot, a Törley Látogatóközpontot, valamint a színvonalas közművelődési tevékenységet folytató civil szervezeteket és civil házakat.

Olvasta már?