Ingyenes Mozart-pasticcio a BDZ-től

by gaalt994

Az sem tévedett olyan nagyot, aki tésztára számított, de a zenekar nem váltott szakmát– az est Mozart Don Giovanni című operájára épül.

A koronavírus-járvány miatti rendeleteknek megfelelően a koncert online tekinthető meg. „A jelenlegi helyzetben az opera szcenírozott megvalósítása túl nagy kockázatot jelentett volna, ezért azt későbbi időpontra halasztjuk, amikor a művet már biztonságosan elő lehet adni. Mégis szerettük volna, hogy ez a nap ne maradjon Don Giovanni nélkül, ezért kalandra hívjuk a kedves nézőket.” – írta ennek kapcsán honlapján a Budafoki Dohnányi Zenekar.

Az előadással Mozart Don Giovannijához kötődő zenei gondolatokat szeretnék közelebb hozni a hallgatósághoz, ezért az est műfajának a pasticciot választották. Ez a műfaj igazi svédasztal a komolyzene ínyencei számára – hiszen a pasticcio esetében a szerzők különböző művek elemeiből kompilálnak egy új darabot. Elnevezése már csak azért is találó, mert egy hasonló elven készülő gasztronómiai remeket, egy olasz rakott tésztaételt is így hívnak.

A koncertet a Müpa Youtube-csatornáján közvetítik.

Olvasta már?