Lehet, hogy többet nem látjuk Budafok-mezben Zsórit

by gaalt994

Súlyosnak bizonyult a sérülése, a szezonban már nem léphet pályára.

A magyar U21-es válogatott tehetséges csatára a korosztályos nemzeti csapat egyik edzésén szenvedett térdsérülést. Egy párharc során megbicsaklott a térde, az alapos orvosi vizsgálatok során pedig kiderült, hogy elszakadt a keresztszalagja.

Zsóri Dániel így nemcsak a korosztályos kontinenstornát kénytelen kihagyni, hanem a szezon hátralévő mérkőzésein sem léphet pályára az élvonalban újonc Budafok színeiben. Ezzel Csizmadia Csaba vezetőedző variációs lehetőségei is szűkülnek majd támadásban.

Mivel Zsórit a MOL Fehérvár FC adta kölcsön a Budafoknak, alapesetben a szezon végén visszatér a hamarosan már Szabics Imre által irányított csapathoz. Így tehát az is benne van a pakliban, hogy a Puskás-díjas csatár a március 14-i, Mezőkövesd elleni idegenben elveszített bajnokin játszott utoljára a BMTE színeiben.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?