Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

by lantai.oliver

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója – tájékoztatta a Nemzeti Színház hétfőn a Magyar Nemzetet.

“Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert” – áll a közleményben.
    

Pénteken a Rómeó és Júlia előadása közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A baleset előadás közben, de a díszlet, nézők által nem látható, részén történt.
    

A lap szerint a szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. A színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.
    

A Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót még aznap megműtötték. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.

Csák János miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. A Minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel, és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást” – olvasható a miniszter közösségi oldalán.

Főkép: Csák János miniszter és Vidnyánszky Attila a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján/Facebook

Olvasta már?