Mol Magyar Kupa: megkezdi az idei sorozatot a Budafok

by lantai.oliver

A MOL Magyar Kupa tavalyi döntőse megkezdi idei kupaszereplését. A BMTE labdarúgócsapata szombaton a Putnok FC otthonában lép pályára.

Budafoki szurkolók a 2022-23-as kupadöntő előtt – Fotó: huszonketto.hu

Nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen idei első kupaellenfelünk veretlenül vezeti az NB III Északkeleti csoportját.

„Természetesen nem mi vagyunk papíron az esélyesek és tiszteljük is a Budafok csapatát – nyilatkozta a hazaiak vezetőedzője a Putnok FC honlapjának.

Szalai Ákos a következőket mondta még a mérkőzés kapcsán: “Ugyanakkor amellett sem mennék el, hogy legutóbbi tizenöt tétmérkőzésünkön a megszerezhető 45 pontból 43-at megszereztünk, és 2023-ban veretlenek vagyunk hazai pályán. Ebből adódóan megvan a kellő önbizalmunk, de nem altat el ez minket. Az osztálykülönbség miatt nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de küzdeni fogunk, mert borítani szeretnénk a papírformát.”

“Teljesen korrekt nyilatkozat” – olvasható a Budafoki MTE honlapján.

“Tisztában vagyunk a teljesítményükkel, azzal, hogy az NB III-ban veretlenül vezetik az Északkeleti csoportot, meccsből hatszor győztek, huszonkét gólt szereztek, és a kupa eddigi két fordulójában is sokszor találtak a hálóba. Személy szerint a Putnokot sokkal inkább közelebb tartom a másod-, mint a harmadosztályhoz. Nehéz mérkőzés lesz, de csapatunk rendre jól szerepel a Magyar Kupában, ezúttal is minél tovább szeretnénk eljutni, ehhez pedig győzni kell Putnokon.”

A Budafok együttese is nagyszerűen kezdte a szezont: jelenleg csupán két pont választja el a listavezető Győrtől. Hét tétmérkőzésen van túl a Merkantil Bank ligában: négy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a tabella negyedik helyét foglalja el.

Budapest, 2023. május 3. Budafoki szurkolók a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntõjében, a Budafoki MTE – ZTE FC mérkõzésen a Puskás Arénában 2023. május 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Hasznos információk a mérkőzésre utazó budafoki szurkolóknak:

Putnokon, a Várady Béla Sportközpontban a kapu- és pénztárnyitás szombaton, az MK-találkozó kezdete előtt egy órával, 14 órakor lesz. A meccs 15 órakor kezdődik.

A felnőttjegy ára 600 forint, a diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 500 forintot kell fizetni.

A 14 éven aluliak ingyen nézhetik meg a mérkőzést.

A vendégszurkolók a Thomori út felőli bejáraton mehetnek be, ott az autóval érkezők parkolhatnak is. A belépés után balra található a Budafok-drukkerek számára fenntartott hely.

Főkép: A 2022-23-as kupadöntőre utazó budafoki szurkolók – Fotó: huszonketto.hu

Olvasta már?