Rossi egyáltalán nem élvezte az Eb-t

by lantai.oliver

A huszonketto.hu elsők között írta meg, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem lesz ott a foci Eb nyolcaddöntőjében. A csoportkörös búcsú után Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan néhány dolgon változtatna az Európa-bajnoki felkészülésen, de ezeket csupán apróságnak nevezte.

“Nem beszéltem senkivel a szerdai mérkőzéseket követően, melyekkel megpecsételődött a sorsunk. Három napot csak tétlenül várnunk kellett az eredményekre. Ezen a szinten bárki legyőzhet bárkit, ha egy csapat nem a legjobbját nyújtja. Ezért tudta Georgia felülmúlni Portugáliát, vagy Szlovénia pontot tudott szerezni Anglia ellen” – kezdte értékelését a csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. “Természetesen csalódottak vagyunk, mert az előző kontinensviadalhoz képest ugyan plusz egy pontot szereztünk, de ugyanúgy kiestünk a csoportkörben”.
    

A láthatóan letörten nyilatkozó 59 éves szakember szerint most nehéz a rövid- vagy hosszútávú jövőről beszélnie, előbb pihennie kell, hogy teljesen kitisztítsa a fejét. Ahogy fogalmazott, egyáltalán nem élvezte az Eb-t, ami elsősorban a rossz rajtnak tulajdonítható, mert így számára sokkal stresszesebb volt, mint a három évvel ezelőtti. Azt pozitívumként értékelte, hogy a svájciak elleni nyitómérkőzés szörnyű első félideje után a válogatott képes volt felállni és a folytatásban jobb teljesítményt nyújtani.
    

“Remélem, negyven év elteltével sikerül újra kiharcolni a vb-részvételt, de mindenkinek meg kell értenie, hogy nem lehet ennyire rosszul kezdeni. Ezen a szinten ilyen ellenfelekkel szemben, muszáj jól kezdeni és még jobban kell befejezni a sorozatot. De összességében nem akarom kritizálni a játékosokat, mivel megtették, ami tőlük tellett. Azt látni kell, hogy többen nem a legjobb állapotban érkeztek a tornára, ez az egyik oka, hogy nem jutottunk tovább” – mondta Rossi, aki az MTI érdeklődésére úgy reagált, hogy a sikeres világbajnoki kvalifikációhoz a játék több elemében is fejlődni kell a nemzeti együttesnek, de az lesz a legfontosabb, hogy a futballisták játékban és csúcsformában legyenek.
    

Rossi egyetértett azzal, hogy a magyarok közül a harmadik csoportmeccs legjobbjának választott Sallai Roland nyújtotta a legjobb teljesítményt a mostani Eb-n, szerinte a Freiburg támadója megérett arra, hogy tegyen egy lépést előre a karrierjében, de ez nem rajta múlik.
    

“Nagyon jól futballozott, ő volt a legjobb játékosunk az Eb-n, de sajnos ez sem volt elég a továbbjutáshoz” – mondta Rossi, aki ismét leszögezte, hogy a magyarok elsősorban a csapatmunkának köszönhetik az eddigi eredményeiket.
    

Így énekelték a magyar szurkolók a nemzeti himnuszt! – Videó: huszonketto.hu

Rossi az egyetlen örömteli pillanatnak a skótok ellen 1-0-ra megnyert találkozó lefújását nevezte, de ez a boldogság is csak rövid ideig lett úrrá rajta. Arra a kérdésre, hogy bármit változtatna-e utólag, úgy felelt, hogy nagy dolgokat nem, de Nego Loic, Balogh Botond és Horváth Krisztofer sérülése miatt változtathatott volna a keret összetételén, ugyanakkor ez a válogatott teljesítményét összességében nem befolyásolta.
    

A magyarok a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett kétgólos vereség után Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzték Skóciát, így három ponttal és mínusz hármas (2-5) gólkülönbséggel fejezték be a tornát. A csoportharmadikok tabelláján a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen végeztek. Három éve az előző kontinensviadalon is a csoportkörben búcsúztak Rossi tanítványai, akkor két ponttal negyedikek lettek Franciaország, Németország és Portugália mögött.
    

A nemzeti együttes legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényének rajtján Németország vendége lesz Düsseldorfban.

MTI, Főkép: Weiler-Simmerberg, 2024. június 27. Marco Rossi szövetségi kapitány a németországi labdarúgó Európa-bajnokságról kiesett magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Weiler-Simmerbergben 2024. június 27-én. A magyar csapat előző nap nem jutott tovább, mivel a csoportkör végén a harmadikok tabelláján a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen zárt. MTI/Illyés Tibor

Olvasta már?