Kevéssé köztudott, de nem csak augusztusban érdemes hullócsillagokat keresve kémlelni az eget, hanem október elején is. Érkezik…
Nagyvilág
-
-
A visegrádi országokra vonatkozó beutazási könnyítő feltételek újraszabályozásáról döntött a kormány – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért…
-
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint jó eredmények születtek a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, és…
-
Távozik tisztségéből Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter, már be is nyújtotta felmondólevelét – írta az MTI tudósítója.…
-
A tavalyi első nyolc hónaphoz képest 57%-kal csökkent Horvátországban a magyar turisták vendégéjszakáinak száma, nagyobb mértékben, mint…
-
Dr. Mandeep Rai a BBC és a Reuters egykori tudósítójaként szinte a világ minden részét bejárta. Világszerte…
-
Már több, mint 27 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírussal, a halálos áldozatok száma 882 ezer,…
-
Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a…