Embertársai segítségét kéri határon túli olvasónk

by gaalt994

Egy daganatos megbetegedés miatt vesztette el bal szemét, azóta napról napra él.

A csíkszeredai Tulit Tibornál 2017-ben diagnosztizáltak daganatos betegséget, ami miatt azóta elvesztette bal szemét. A romániai fiatalember a barátai és jóakarói által összegyűjtött összegből műszemet kapott, azóta viszont egyetlen jövedelme a rokkantsági segély.

A pár száz lejes összegből azonban a mindennapi ételére is alig futja, arról már nem is beszélve, hogy a műtét utáni kontrollvizsgálatokra Marosvásárhelyre kell járnia, ez az utazás pedig szintén komoly költségeket jelent számára.

Több szervezettel is felvette már a kapcsolatot, azonban állapota miatt a pandémia előtti időben sem tudott munkalehetőséghez jutni, a jelenlegi viszonyok között erre még kevesebb az esélye. A helyi önkormányzat annyiban tudott neki segítséget nyújtani, hogy elhelyezték az ottani hajléktalanszállón, itt azonban sorozatos atrocitások érik, ahogy korábban fogalmazott: „sok itt az iszákos, nem hagynak békén, szeretnék innen elkerülni”.

Annyi pénzre lenne szükségem, hogy kivehessek egy szobát, egy garzont, s ebben kérem embertársaim segítségét” – tette hozzá a csíkszeredai férfi.

Tulit Tibor az alábbi bankszámlaszámra várja az adományokat:

Tulit Tibor

R077BRDE210SV48552312100

Olvasta már?