Szörnyű! Időseket fosztottak ki, de most vádat emeltek az egyik álrendőr ellen

by dombteto

Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 34 éves férfi ellen, aki egy társával, rendőrnek kiadva magát, idős embereket fosztott ki – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a vádlott és társa 2021 októbere és 2022 májusa között nyolc bűncselekményt követett el, kihasználva, hogy a sértetteknek megromlott az egészségi állapotuk, és a korukból adódóan könnyebben megtéveszthetők. Az elkövetők többnyire a gépkocsijukból, jellemzően a XI. kerületben szemelték ki az áldozataikat, majd rendőrnek kiadva magukat azt mondták a hazafelé tartó sértetteknek, hogy betörtek hozzájuk. Több esetben mobiltelefonon egy rendőrségi jelvényt is mutattak az idős embereknek, akik elhitték a két férfiról, hogy valóban rendőrök, ezért beengedték őket az otthonukba.

A fotó illusztráció. Pixabay

 Az álrendőrök megkérdezték a sértetteket, hol tartják az értékeiket, vagy megkérték őket, hogy vegyék elő az otthon tartott készpénzüket, ékszereiket. Ezután hivatalos eljárást tovább színlelve általában úgy tettek, mintha lefényképeznék az értékeket, majd elterelték az áldozatok figyelmét, és eltulajdonították a pénzüket, ékszereiket. Az idős emberek minden esetben csak később vették észre, hogy kifosztották őket – ismertette a főügyészség.

A fotó illusztráció. Pixabay.

Az ügy mindegyik sértettje 80 év feletti volt az elkövetés idején, a legidősebb áldozat 93 éves volt. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 34 éves férfit több rendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztással vádolja.
A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, társa szökésben van.


Olvasta már?