Újabb részletek és videó a budatétényi tűzről

by gaalt994

Több kerületből vonultak ki tűzoltók az esethez, akik három órán át hat vízsugárral oltották a száz négyzetméteres házat. Egy embert kellett kimenekíteni, hárman megsérültek.

Tegnap délután egy budatétényi olvasónk valamivel délután 4 óra előtt küldött nekünk egy videót. A felvételen – amelyet a beküldő a saját erkélyéről készített – az látszik, hogy a közeli utcákban lévő épületek fölött erős, sötét füst gomolyog. Nem sokkal később kiderült; egy kétszintes családi ház lángolt a VII. utcában. Az épület teljes terjedelmében égett, ezért a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Természetesen azonnal megkerestük a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot az ügyben, válaszukból pedig újabb részletek derültek ki. Megírták, hogy több fővárosi kerületből is érkeztek tűzoltók a budatétényi épülethez, illetve megtudtuk azt is, hogy a tegnapi hírekkel ellentétben nem öt, hanem hat vízsugár kellett a lángok megfékezéséhez.

Az esetről egy videót is megosztottak, amelyen látható, ahogy a tűzoltók a Növény utcai átjárón áthaladva, a Dózsa György út felől közelítették meg a helyszínt. A felvételt készítő autó kiérkezésekor a mentők már a helyszínen voltak. A kamerát kezelő tűzoltót szállító jármű 15:28-kor érkezett a helyszínre, ám a lángok megfékezése utáni teljes oltási folyamat még 18 óra után is tartott.

A tegnapi tudósítások szerint az épületből nyolc embert kísértek ki, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság válasza ezt is pontosította; az égő épületből egy embert kellett kimenekíteni, az incidens során hárman sérültek meg.

Olvasta már?