Szüreti mulatság a generációk összetartásáért

by lantai.oliver

A bálon jelentették be, hogy felújítják a nagytétényi kastélyt.

Száztizennyolc évvel ezelőtt készült az a nagytétényi fénykép, amely alapján közel három évtizede felélesztették a szüreti bál hagyományát. A környék emberemlékezet óta nevezetes volt a boráról, és a krónikák már az 1800-as évek végén azt jegyezték fel, hogy egy esztendőben több mint hárommillió liter volt a hozam. A sikeres szüret után pedig következett a bál, amit szinte mindig az eredetileg vendéglőként működő Szelmann Házban tartottak és tartanak, mind a mai napig.

Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke azzal köszöntötte a termet megtöltő közönséget, hogy a szüreti mulatság egy olyan izgalmas program, amit kicsik és nagyok egyaránt lelkesen várnak. De a fiatalok számára ez a nap nemcsak a szórakozásról, hanem a hagyományok ápolásáról és továbbadásáról szól, egyben alkalom a generációk összetartására is.

Ezt a gondolatot folytatta Karsay Ferenc polgármester, aki szerint a gondosan őrzött hagyományok megőrzik az emberi kapcsolatokat, és olyan közösség jön létre, amely garancia arra, hogy a budafokiak, a nagytétényiek jól érezzék magukat a bőrükben, a lakóhelyükön. A polgármester a színpadon jelentette be, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztériumból megüzenték, jövőre fel akarják újítani a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky- kastélyt, vagyis a Nagytétényi Kastélymúzeum épületét, és erre elkülönítenek ötmilliárd forintot.

A beszédek után valóban elkezdődött a mulatság, és a gödöllői Sziporka Band zenéjére táncolt a közönség. A 28. szüreti bál sem múlhatott el tombola nélkül, amelynek ezúttal egy “szuper” fűnyíró, illetve egy fél disznó volt a főnyereménye.

Fotók: huszonketto.hu

Olvasta már?