Az 50. Budafok–Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál idén valami egészen új, mozgékony energiával gazdagodott. Bár a fesztivál alapvetően a hangszerekről, ecsetekről és a színpadi produkciókról szól, a szervezők bebizonyították, hogy a művészet és a sport kéz a kézben jár: mindkettő kihívás, mindkettő felszabadít, és a végén garantáltan jobb kedvre derít. Ennek szellemében valósult meg a Rajt a Parton elnevezésű közösségi futás, amely a Nagytétényi Kastélytól a Dunafokig tartó, nagyjából 8 kilométeres, lenyűgöző Duna-parti útvonalon várta a mozgás szerelmeseit.
A rendezvény után a főszervezővel, Méhész-Matus Eszterrel, a Klauzál Ház igazgatójával beszélgettünk az élményekről, a háttérmunkáról és a folytatásról.

Közösség, örömfutás és pünkösdi hangulat
Eszter rendkívül pozitívan értékelte a debütáló eseményt, amely – mint mesélte – az ő saját ötletéből és koordinálásával valósult meg.
„Szerintem nagyon-nagyon jól sikerült, egy igazán jókedvű és jó hangulatú banda jött össze. Az én tudomásom szerint 52-en voltunk” – kezdte mosolyogva az igazgatónő.
A létszám különösen szép eredmény annak tükrében, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén a kánikula miatt sokan elhagyták a várost. A résztvevők visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak: mind a táv hossza, mind a festői helyszín telitalálatnak bizonyult.

Nem verseny, hanem összetartozás.
Bár a 8 kilométeres táv elsőre komolyan hangozhat, Eszter hangsúlyozta, hogy a rendezvénynek szándékosan nem volt versenyjellege. Nem voltak chipes időmérők, sem feszült arcok a rajtvonalnál.
„Kifejezetten az volt a cél, hogy ez egy közösségi futás legyen. Egy futóversenynek sokkal nagyobb követelményei vagy elvárásai vannak. Ez egy teljesen ingyenes dolog volt, ahol tényleg csak az számított, hogy fussunk egyet együtt, közösen.”
A célba érkezőket nemcsak a jól megérdemelt frissítő pont várta, hanem kézzelfogható emlékek is: minden futó egy egyedi érmet és egy emléklapot kapott, így a Duna-parti találkozás és az együtt töltött idő mindenkinek örök élmény maradt.

Összefogás a kulisszák mögött.
Egy ilyen esemény megszervezése komoly csapatmunkát igényel, és Eszter büszkén mesélt arról a széles körű összefogásról, amely a háttérben zajlott. Külön köszönetet mondott a rendőrségnek, akikkel többször egyeztették az útvonalat. A rendőrök minden útkereszteződésnél ott álltak, biztosították a terepet, és türelmesen megvárták, amíg a legutolsó futó is biztonságosan elhalad. A biztonságról a rendezvényen jelen lévő mentők is gondoskodtak.
A futók energiapótlását a K&H támogatta, akik a frissítőpontokon és a célban banánt, müzlit, izotóniás italokat és vizet biztosítottak a résztvevőknek.
Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, az igazgatónő azonnal rávágta:
„A legeslegbüszkébb az érmünkre vagyok! Ezt a grafikusunk, Pisti tervezte. Kerület formája van, és ott fut rajta a Duna. Szerintem nagyon szép, fiatalos és egyedi lett.”
A siker mögött a Klauzál Ház teljes csapata ott állt. A szervezők és a műszaki stáb tagjai együtt futottak lefesteni az útvonalat, irányjelző sablonokat vágtak, és mindenben támogatták a projektet. „Igazi csapatmunka volt, mindenki nagyon lelkesen jött és segített” – tette hozzá Eszter.

Hogyan tovább? Jön a folytatás!
A nagyszerű hangulatot látva nem is volt kérdés, hogy lesz-e folytatás. Arra a felvetésre, hogy számíthatunk-e ebből hagyományra, Eszter határozott választ adott:
„Mindenképpen! Amíg én itt vagyok, addig ebből hagyomány lesz. Pont azt mondtam a Promontornak is, hogy lehet, hogy már ősszel is csinálunk egyet, de évente biztosan fogunk, mert nagyon jó volt. Legfeljebb legközelebb egy kicsit máshol, de a kerületen belül.”
A Rajt a Parton tehát bebizonyította, hogy a XXII. kerületben hatalmas igény van az olyan kezdeményezésekre, amelyek a mozgást, a természet szeretetét és a közösségi élményt ötvözik. Találkozunk a következő rajtnál!














