A bronzért mehetnek a Hepp Kupában a budafoki kosarasok

by gaalt994

A félidőben még vezettek is a két osztállyal magasabban rangsorolt elődöntős ellenféllel szemben.

A mérkőzés nem indult jól, a Honvéd egy 8-0-s sorozattal kezdett, azonban a budafoki fiúk nem tojták össze magukat, már az első negyed végére feljöttek 11-12-re.A második játékrész hasonlóan szoros volt, amelyből a XXII. kerületiek jöttek ki jobban: egypontos hátrányukból ugyanilyen arányú előnyt kovácsoltak. A félidő így 31-30-as budafoki vezetéssel zárult.

A második félidőre viszont sajnos szép lassan kijött a két osztálynyi különbség az együttesek között. A Honvéd lehiggadt, szinte minden távolit bedobtak, a Budafok szép lassan kezdett beleroppanni a növekvő hátrányba. A XXII. kerületiek edzője az időkérés során nagyobb tempót és több keménységet kért, amiben igaza is volt, tekintve hogy rengeteg szabad labda végezte a Honvéd játékosok kezén, amivel tovább nőt az esélyesebb csapat előnye.

A harmadik harmadot a Honvéd nagy különbséggel, 32-13-ra nyerte, amivel tetemes előnyre tett szert. A záró negyedben ezt további 5 ponttal tudták növelni, így 90-67-es győzelmükkel magabiztosan ütötték el a döntőbe jutástól a derekasan helytálló budafokiakat. A BKK a Miskolc ellen játszik majd a bronzmeccsen, míg a döntőben Honvéd-Vasas rangadót rendeznek.

Olvasta már?