Az önkormányzat is segítheti a Budafoki Dohnányi Zenekart

by gaalt994

Karsay erre irányuló javaslatának jó visszhangja volt, de a polgármester tovább egyeztet a kerületi frakcióvezetőkkel.

Karsay Ferenc január 7-én, idén először tartotta meg online fogadóóráját. A bejelentkezés szomorú felhanggal indult; Keébe György korábbi képviselő, Ludasi Róbert kajak-kenu mesteredző és a Nagytétényi Nyugdíjas Klub vezetője, Kovacsics Lászlóné Eta elvesztéséről emlékezett meg a polgármester.

Karsay Ferenc ezek után beszélt a délelőtti frakcióvezetői ülésről, amely során az önkormányzati testületben jelenlévő szervezetek képviseletében egyeztettek a közös munka és a kerület lakói érdekében való együttműködés alapelveiről. Ennek részleteiről tegnap mi is beszámoltunk.

A polgármester által bemutatott javaslatcsomag egyik pontja a Budafoki Dohnányi Zenekar fenntartása. A világhírű és világjáró komolyzenei együttes és annak működése már régóta prioritás a kerület és az önkormányzat számára, ugyanakkor ezt most „eggyel hivatalosabb” szintre léphet.

Az ügy jelenleg még az egyeztetés stádiumában áll, Karsay elmondása szerint a frakcióvezetők egyetértően álltak javaslataihoz, ám a pontos közös álláspontot csak további tárgyalások után fogalmazzák meg. A Budafoki Dohnányi Zenekar legközelebb szombat este lép színpadra, a Müpa online felületén adják elő újévi koncertjüket.

Olvasta már?