Betörték a nagytétényi közösségi ház ablakát

by gaalt994

Betörték a nagytétényi Szelmann Ház egyik ablakának üvegét. Az ablakban a közelgő nemzeti ünnep miatt egy középen lyukas magyar zászló volt.

Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke éjjel negyed 3-kor kapott egy telefonhívást a rendőrségtől.  Egy arra járőröző rendőr vette észre, hogy betörték a Szelmann Ház ablakát. A gyanúsított egy fiatal nő, akit sikeresen elfogtak. A riasztó nem szólalt meg, mivel az illető csak a dupla üvegezésű ablak külső üvegfelületét törte be.

„A gyanúsítottat járőreink elfogták, az ügyben büntetőeljárás indul. Tettére nem tudott magyarázatot adni.”  – osztotta meg lapunkkal Kovács Tibor rendőr-alezredes.

A nő ezen kívül egy másik ablaküveget is betört, szakemberek segítségével azonban mindent sikerült helyreállítani. Az anyagi kár jelentős volt, László Éva elmondta, közel 80 ezer forintba került az ablakok javíttatása.

Olvasta már?