Egy pont is elég a Budafok bennmaradásához

by lantai.oliver

A bajnokság utolsó előtti fordulójában egy pont is elég a Budafoknak, hogy bebiztosítsa a bennmaradását.

A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a PMFC-t fogadjuk hazai pályán. Elég egy pontot szereznünk, hogy bebiztosítsuk a bennmaradásunkat.

A Pécsnek viszont mindenképp nyernie kell, hogy esélyük legyen a kiesés elkerülésére. Érdekesség, hogy ellenfelünket az a Mátyus János irányítja, akivel tavaly a BMTE óriási sikert ért el.

Mátyus János a Budafok edzőjeként – Fotó: Huszonketto.hu

“Nem is olyan régen még a BMTE vezetőedzőjeként dolgoztam, és a klub törtélelmének eddigi legnagyobb sikerét elérve kupadöntőt játszhattunk. Jó szívvel gondolok vissza a budafoki időszakra, a mostani mérkőzésre azonban félre kell tenni az érzelmeket és a közös emlékeket. A PMFC számára az idei év legfontosabb összecsapása következik, helyzetünkből adódóan mindenképpen nyernünk kell. Szeretnénk maradéktalanul teljesíteni kötelességünket és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy három ponttal távozzunk a Promontor utcából, amire véleményem szerint az elmúlt hetek játéka alapján képesek vagyunk!” – fogalmazott a meccs előtt a PMFC-t irányító Mátyus János a Budafoki MTE hivatalos oldalán.

Ami viszont a Budafok mellett szól, hogy az utolsó öt hazai meccsünkön győztesen hagytuk el a pályát.

Dajka László és a budafoki kispad – Fotó: Huszonketto.hu

Ráadásul olyan együttesek ellen tartottuk itthon a pontokat, mint a már bajnok és feljutó Nyíregyháza, a nagy múltú Budapest Honvéd, a feljutásért harcban álló ETO FC Győr, valamint a negyedik helyezett Szeged.

Dajka László, a Budafok jelenlegi edzője – Fotó: Huszonketto.hu

“Nagyon szerettük volna, hogy ennek a meccsnek már ne legyen tétje, de mivel a hétvégi mérkőzés nem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, ezért továbbra is  be kell feszülnünk és olyan eredményt kell elérnünk, amely nekünk megnyugvást hoz. A Pécs ellen is nehéz összecsapásra számítok” – mondta csapatunk mestere, Dajka László.

A mérkőzés vasárnap délután, a már megszokott 5 órai időpontban kezdődik a Promontor utcában.

Jó szurkolást kívánunk a budafokiaknak!

Fotók: Huszonketto.hu

Olvasta már?