Elterelések, lezárások a kerületben: mire számíthatunk a következő hónapokban?

by nora.farmosi

A felmérések szerint a kerületiek egyik legnagyobb problémája a közlekedés, így joggal kérdezik: mi lesz a nyáron?

Karsay Ferenc polgármestert online fogadóóráján arról is kérdezték, hogy mi várható a kerületben zajló munkálatokkal kapcsolatban. A polgármester elmondta, hogy olyan típusú felújítás kezdődött, ami önmagában pozitív, hiszen Budafok belvárosára irányul. A 2000-es évek első felében Nagytétény városközpontot sikerült felújítaniuk, méghozzá uniós segítséggel. A budatétényi városközpont a Campona építését követően az új, felújított művelődési házzal, a művészeti iskolával és a tanuszodával gazdagodott, most pedig sor került Budafokra is.

A polgármester elmondása szerint még a Tarlós István vezette főváros döntött, hogy elsősorban a közlekedésre összpontosítva a Leányka utcai felüljárótól a Tóth József utcáig egy átfogó felújítás, forgalomtechnikai beavatkozás lesz. Erről döntött az akkori közgyűlés, majd kiderült, hogy ezt több részre kell osztani, mivel egy beruházásnak túl sok. Először 2, majd utolsó lépésként Karácsony Gergely főpolgármester úr javaslatára úgy döntött a közgyűlés, hogy 3 ütemre bontják a projektet.

A kezdés csúszott, hiányoztak bizonyos engedélyek, majd tavaszra húzódott a kezdés, fákat telepítettek át, majd jöttek a kerékpáros sávok, és az érettségi első napján kezdték el marni az aszfaltot a Mária Terézia utcán, megzavarva ezzel az érettségiző diákok nyugalmát. A fővárosi illetékesek gyorsan léptek, és a polgármester jelzése után egy szakasszal távolabb kezdték el a munkálatokat.

Karsay Ferenc szerint nehézkes a kommunikáció a kivitelezővel, nem tudják előre, hogy mikor melyik munkafolyamat kezdődik, maximum 1 héttel előre vannak egyeztetések. Az önkormányzat megkérte a kivitelezőt, hogy a munkálatok ne essenek az iskolaidőszakra, de a projekt csúszása miatt ez nem úgy alakult, ahogy szerették volna.

A mostani munkálatok kevesebb kellemetlenséggel járnak. Augusztustól várható a feketeleves a polgármester szerint. A Tóth József utca egyirányúsítása okozhat komolyabb nehézségeket a helyi közlekedésben, ami október végéig is eltarthat. A nyári, viszonylag nyugodtabb időszak után így az iskolakezdés is beleesik majd a munkálatok legintenzívebb szakaszába.

Tervezett befejezési időpontja 2023 decembere, de a projekt pillanatnyi állása szerint ehhez kedvező időjárás és sok szerencse kell – mondta a polgármester. Amennyiben kapnak információt előzetesen a közlekedési változásokról, arról tájékoztatják a lakosságot a budafokteteny.hu-n.

Olvasta már?