Fantasztikus évadzáró retró buli a Szelmann Házban

by lantai.oliver

A Szelmann Házban szombat este megrendezett retró buli a kánikula, illetve a Kerület Napja alkalmából zajló programkavalkád ellenére is sok vendéget vonzott.

A nagytétényi közösségi házban havi rendszerességgel megtartott eseményre június 8-án került sor. Mányoki Kingától, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy az évad utolsó retró bulijára valamivel több, mint százan váltottak belépőt.

Kollégánk a Kerület Napjának programdömpingje közepette csak egy röpke időt tudott a szombat estéjéből szakítani arra, hogy ízelítőt kapjon, és az olvasóknak továbbadjon a buli hangulatából. Az pedig ebben a viszonylag rövid idősávban is átjött, és nem csak azért, mert a szervezők és a törzsvendégek végtelen kedvességgel fogadták, hanem azért is, mert a jól ismert slágerekre a vendégsereg most is olyan felhőtlen vidámsággal és lendülettel táncolt, ami kollégánkat is nagy örömmel töltötte el, és ismét megállapította – ahogy a korábbi bulik alkalmával is –, hogy a Retró Táncparkett egy igazi kincs: a jókedv és a derű szigete, ami segít kiszakadni és kikapcsolódni a mindennapokból.

Ráadásul egy olyan sziget, ahová nagyon egyszerű eljutni, a szórakozás pedig garantált, akár esik, akár fúj, akár hőség tombol odakint –  ahogy ez utóbbit tapasztalhattuk múlt szombaton. A szervezőknek köszönhetően azonban a kinti meleget – amint beléptünk az épületbe – meg sem lehetett érezni, ugyanis előre gondoskodtak a földszinti helyiségek kellemes lehűtéséről, így táncolni is jobban esett a hűvösebb teremben.

Maderspach Zoltán zenész ezúttal is a vendégek által jól ismert és kedvelt örökzöldeket játszotta. A retró estek rendszeres résztvevői kisebb-nagyobb összeszokott baráti társaságok, akik már törzsvendégek, de mindig érkeznek újabb érdeklődők is. A közös nevező pedig a társaság és a tánc szeretete: ide mindenki azért jön, hogy jól érezze magát, és az igényes élő zenére a vendégek fáradhatatlanul ropják a táncot, kortól függetlenül. Most szombaton is fantasztikus élmény volt látni, hogy minden korosztály, a 70, 80, sőt, 90 felettiek is milyen energikusan és jókedvűen táncolnak a mindenki által ismert és szeretett dallamokra. A közös éneklések pedig tovább emelik a buli hangulatát, igazi közösségi élményt adnak.

Mányoki Kinga azt is elmondta, hogy egyre több gyerek is jön a bulikba (nagyrészt a szervezők csemetéi), akik „imádják ezt az egész hangulatot”. Így volt ez most is, a 10-12 éves gyerkőcök közül többen is becsatlakoztak, és együtt táncoltak a felnőttekkel.

A batyus rendezvényen szombaton is ünnepeltek szülinapot, és Zoltán több új dallal is bővítette amúgy is széles repertoárját a vendégek legnagyobb örömére.

Kinga arról is tájékoztatott, hogy a retró bulikat illetően a Szelmann Házban nyári szünetet tartanak. Az őszi évadnyitó időpontját viszont máris be lehet írni a naptárba:

szeptember 14-én, szombaton lesz, 17-21 óra között.

Azt azért még hozzátesszük, hogy a szeptemberi alkalom előtt egy retró buli még biztosan lesz: Maderspach Zoltán a Tóth József utca 45. szám alatt hasonlóan remek hangulattal Nosztalgia Táncpartira várja a táncos lábúakat ezen a héten szombaton, azaz

június 15-én, 17-től 21 óráig.

A korábbi retró bulikról itt, itt, itt, itt és itt számoltunk be, olvassa el ezen cikkeinket is, és nézze meg a képgalériákat.

Tekintsék meg a szombati buliban készült fotóinkat is, illetve nézzék meg a rövidesen feltöltésre kerülő videóinkat is Youtube-csatornánkon.

Fotók: huszonketto.hu

Olvasta már?