Jelentse be kedvenc pocsolyáját az önkormányzatnál, most sokat segíthet vele

by gaalt994

Mindenki számára kellemetlen probléma ellen küzd Budafok-Tétény, most tényleg egy ilyen apróság is segít.

Szinte mindenkinek az életében megvan az a hepehupa, gödör, vagy kisebb úthiba, amely minden nagyobb eső után külön próbatételt állít az embernek a hazamenetel során. Ha Önnek is van ilyen „kedvenc” pocsolyája, most szólhat róla az önkormányzatnak, és egy mindenkit érintő ügyben segíthet ezzel. A pocsolya persze nagyvonalú kifejezés, nem a járdán, gyalogosan átléphető, hanem a többméteres sugarú vízmegállásokat kell bejelenteni.

Budafok-Tétény ugyanis idén a szokásos kémiai módszerek mellett újdonságokat is bevet a szúnyogirtás során. Az új „harcmodorról” bővebben ebben a cikkünkben írtunk, amelyből többek közt az is kiderül, hogyan segíthetünk akár szúnyogcsaliként a hatékonyabb gyérítés előkészületeiben.

Most pedig itt egy újabb, könnyű lehetőség arra, hogy segítsük a szakembereket, akiknek feladata például a kerületi szúnyogtérkép elkészítése is. Ebből kiderül majd, hol a legszaporábbak a csípőszúnyogok, azaz hol lehet a leghatékonyabban gyérítést végezni.

Mivel a szúnyogok pangó- és állóvizekben, illetve nagyobb, több méteres pocsolyákban szaporodnak, ezért a szakemberi gárda azokat a területeket is keresi, ahol néhány nap esőzés után ilyen nemkívánatos kis tavacskák alakulnak ki. Az esőből márpedig kijutott bőven a napokban, a Budapesten többnyire csak szeszélyes időjárás máshol egészen nagy károkat okozott.

Ha tehát ön is tud olyan pocsolyáról, amely minden nagyobb eső után kialakul, jelezze azt az önkormányzatnak! Ezt az igazgatasiugyek@bp22.hu címen lehet megtenni.

Olvasta már?