Jobb volt a Paks, de talán nem ennyivel

by gaalt994

Háromgólos vereséget szenvedett a későn éledő BMTE.

Alaposan fel kellett kötnie a nadrágot a Paksra látogató Budafoknak, hiszen a tolnaiak Bognár György szezon eleji kinevezése óta jól muzsikálnak, tavasszal még nem kaptak ki, ősszel pedig egy sokak számára emlékezetes meccsen vitték el mindhárom pontot a Promontor utcából.

A támadó felfogást ezúttal sem dobták félre Bödéék, az első 8-10 percet nagyon stresszes volt vendég szemmel nézni. A Paks rohamai sorra jöttek, hol a bal, hol a jobb oldalon, a számos helyzet közül pedig egy be is akadt. A 3. percben Osváth elfutása után középre tett labdája egy budafoki védőről pattant a kapuba – a sors kegyetlen fintora, hogy épp a jó teljesítménnyel bemutatkozó új szerzemény, Jagodics volt az, 1-0.

A korai vezetés kellő önbizalmat és lendületet adott a Paksnak, akik tovább rohamoztak. A BMTE néha szinte csak szemmel tudta követni a hazai akciókat, amelyek közül egy, a 19. percben ismét góllal zárult. A korábbi korosztályos- és felnőttválogatott Szabó János bal oldalról megeresztett lövése nyílegyenesen gurult el a hosszú alsóig, Póser nem segíthetett, 2-0.

A félidő második fele már jóval kevesebb történést hozott – a budafokiak szinte csak osztálykirándulás jelleggel jutottak néha a hazai kapu közelébe, a Paks még ímmel-ámmal veszélyeztetgetett néha a BMTE tizenhatosa körül, de szerencsére jóval kisebb hatékonysággal, mint a mérkőzés első negyedében.

A szünetre vonulva már csak a skót edzőlegenda, Sir Alex Ferguson szavaiban bízhatunk, miszerint veszélyes eredmény a félidei 2-0.

Csizmadia szokásához híven nem ódzkodott attól, hogy belenyúljon a gyengén teljesítő csapatba, ezúttal három helyen is változtatott, mielőtt visszaküldte volna a srácokat. Nagyon úgy tűnt azonban, hogy ez mit sem ér, hisz gólt ismét a Paks szerzett. Az 55. percben büntetőhöz jutottak a tolnaiak, a tizenegyest Hahn János értékesítette, 3-0.

A háromgólos hátrány viszont már kellően felbőszítette a Budafokot. A 62. percben a csereként beálló Takács 23 méteres bombájával szépített a BMTE, 3-1. A kétgólos különbség visszaálltával a mérkőzés pulzusszáma is felvett egy viszonylag kényelmes utazósebességet. A Budafok nem tudott komoly nyomást helyezni a paksiakra, akiknek a biztos előny tudatában nem szakadt bele a körme a támadásépítésekbe. Zsóri még egy neki kedvező szögből megeresztett egy szabadrúgást a 84. percben, ami bár kellemetlenül pattant, Hegedűs magabiztosan fogta.

A hajrában Kovács kapufát lőtt, majd Hegedűsnek újra egy közeli lövést kellett védenie, gólt viszont ismét a Paks ért el – egy jól végigvitt kontra után Bognár István tálalt a frissen becserélt Szendrei elé, aki az üres kapuba lőtt. 4-1, ez a vége.

Olvasta már?