Karácsonyváró Pincejárat Budafokon

by gaalt994

Az idei utolsó Pincejárat a nagy hideg és a járványhelyzet miatt a korábbinál valamivel kevesebb látogatót vonzott, de a helyszíneken így is megvoltak a szokásos izgalmas programok. Volt pinceséta a Törley Pezsgőmanufaktúrában, megtartották a borkóstolókat többek közt a Záborszky és a Katona pincészetekben is.

Több helyen zenés műsorral is várták a vendégeket, így a Várszegi Pincészetben, ahol az Oti Voice& Bass zenélt. A programban részt vett a Magdolna Udvarban található Majecskó kávézó is, ahol szintén bőven volt igény a finom süteményekre. A korcsolyapálya mellé kitelepült a BORgiorno, mely hétköznap kettőtől nyolcig, a hétvégén tíztől nyolcig lesz nyitva. Mint Lechner István, az üzlet vezetője elmondta, a jégpálya zárása után tartanak egy kis szünetet, de tavasszal fröccsterasz jelleggel nyitnak újra.

A rendezvény művészeti vezetője, Deutsch Anita elmondta, hogy az előző hónap – amikor még nem voltak ilyen magasak a “számok” – nagyon jól sikerült. A mai nap nem túl erős, de ez teljesen érthető – “őszintén szólva, nem vártunk ennél sokkal nagyobb látogatószámot”. Azért most is voltak foglalások és “így egy laza, jól kezelhető családias hangulatú rendezvény lett, ami egyébként pont jó advent alkalmával” – mondta Deutsch Anita. 

Olvasta már?