Otthon kapott ki, egy pontra került a kiesőzónától a BMTE

by gaalt994

Nem sikerült pontot szerezni a Diósgyőr ellen.

A tavalyi idény végén a végére összeomló Budafok és a későn feltámadó Diósgyőr kéz a kézben estek ki a labdarúgó NB I-ből. Ehhez képest idén markáns a különbség a két gárda között, a Diósgyőr jelenleg második a Vasas mögött, míg a BMTE-t lassan a kiesés gondolata is kerülgetheti. Persze az is igaz, hogy a két csapat közül a borsodiaknak van stabilabb „hátországa” az azonnali visszajutáshoz, mindenesetre a jelenlegi differencia így is úgyis kínos a fővárosiakra nézve.

Mindent egybevetve nem túl kedvező előjelekkel fogadta Kondás Elemér együttesét a Budafok, bár a fogadóirodák azért nem vették tutira a vendégek sikerét. Ám végül mégis ez a 2,05-ös szorzó hozott örömet a rá fogadóknak, a DVTK ugyanis a nemrég csodagólt szerző Horváth Zoltán találatával a 70. percben vezetést szerzett, amit utána ki sem engedett kezéből.

A Diósgyőr így tapad az éllovas Vasasra, míg a BMTE már csak 16., mindössze egyetlen ponttal a már kieső Békéscsaba előtt. Az őszi idény utolsó mérkőzésén a Budafok a III. Kerületet fogadja, ahol legalább jó előjel, hogy az őszi szezonnyitón magabiztos, 4-0-s győzelem lett a vége Óbudán.

(Kiemelt kép: Budafoki MTE)

Olvasta már?