Kikapott, így kieső helyen telel a Budafok

by gaalt994

Kerületünk csapata 2-1-es vereséget szenvedett a – ha nem is főnixként, de azért – feltámadó Honvédtól.

2020 utolsó NB I-es labdarúgó mérkőzését rendezték meg a Promontor utcában. A Budafok a Honvédot fogadta, a tét pedig az volt, ki telelhet bentmaradó helyen. A mérkőzés fontosságát ennél már csak azért is nem ecseteljük tovább, mert ezt korábban egy külön cikk erejéig tettük. Az M4 Sport kommentátora, Varga Ákos által használt „Dél-Buda – Dél-Pest bejgliderbi” kifejezésről azért így is meg szeretnénk emlékezni, mert egyszerűen zseniális.

Amilyen rossz volt az elmúlt szűk két hónap a BMTE-nek, a meccs annyira jól indult. Az egység sugarú szurkoló vagy még a pop-corn pattogását hallgatva várta a mikró csilingelését, vagy még át se kapcsolt az esti sorozatáról, amikor fürgelábú virtuóz ifjoncunk, Skribek Alen egy takarásból, a védők lába között eleresztett lövéssel megszerezte a vezetést. 1. perc, 1-0.

A gyors találat miatt a budafokiaknak a kedve, míg a kispestieknek a szüksége jött meg a futballozáshoz, ami eseménydús félidőt alapozott meg. Mindkét csapat támadó szellemben játszott, meleg pillanatok jobbára Póser kapuja előtt voltak, aki azonban állta a sarat. A vendégek legkraftosabb kísérlete Boubacar Traoré nevéhez fűződik, aki 16-ról pörkölt centikkel a háló mellé – igaz, mint utóbb kiderült lesről.

A budafoki tizenhatoson belül ezután a futballt háttérbe szorította a dzsúdó. Előbb Batik, majd utána Baráth lerántását még megúsztuk, Lovric földrevitelénél viszont már nem volt olyan elnéző Karakó Ferenc játékvezető. A megítélt büntetőt Gazdag Dániel a hálóba lőtte, 45. perc, 1-1.

A második játékrészt a Bódog Tamás távozása óta megbízott Pisont István csapata kezdte jobban, Póser azonban előbb – a szezonban sokadszor – lábbal, majd Zsótér kifejezetten remek lövése után ujjheggyel védett. A harmadik komoly ziccernél viszont már ő sem segíthetett; egy gyors kontra után Traoré gurított középre pontosan, a becsúszva érkező Balogh Norbert pedig a kapuba kotorta a labdát. 68. perc, 1-2, ebben a pillanatban a BMTE a szezon során először csúszott a kiesőzónába.

A Honvéd jól élt a vezetés adta lehetőségekkel, csalogatta a támadásra ítélt Budafokot, míg gyors emberei elöl a kontralehetőségekre vártak. A híresen jól cserélő Csizmadia Csaba most is próbált frissíteni, ám a BMTE nem lett veszélyesebb, a mester tehetetlenségében még egy sárga lapot is kireklamált magának.

A hátralévő időben a Honvéd a kockázatot, a BMTE meg sajnos a kispestiek kapuját kerülte el, így 2-1-es vendég sikerrel ért véget a találkozó. A vereség azt jelenti, hogy a Budafok a kiesőzónában tölti a téli szünetet.

Olvasta már?