Márton Richárd, a Budafóka volt úszója vb- hatodik 200 méter pillangón

by lantai.oliver

Márton Richárd a hatodik helyen végzett 200 méter pillangón a dohai úszó-világbajnokságon. 2015-ben még a Budafóka SE úszójaként szerzett először érmet felnőtt országos bajnokságon, amikor harmadik lett 400 méteres gyorsúszásban.

Márton Richárd a 2017-es indianapolisi junior világbajnokságon tagja volt az aranyérmes 4 × 100-as gyorsváltónak és a 4 × 200-on korosztályos világrekorddal diadalmaskodó gyorsváltónak is.

A dohai vb-n a 24 esztendős versenyző úgy került be a fináléba, hogy a középfutamban 1:56.04 perccel a kilencedik időt úszta, végül azonban a lengyel Krzysztof Chmielewskit kizárták, így nyolcadikként továbbjutott.
    

Márton a 8-as pályáról vágott neki a szerda esti döntőnek, erősen kezdett, az ötödik helyen érintette a falat az első hossz után, féltávnál viszont visszaesett a hetedik helyre. A kidelfinezés után láthatóan jelentős hátrányba került, és utolsóként kezdte meg a hajrát, végül 1:55.76-tal a hatodik helyre tudott feljönni.
    

“Így, hogy éppen becsúsztam a döntőbe, az edzőmmel, Virth Balázzsal megbeszéltük, hogy kitalálunk egy új taktikát. Ennek az volt a lényege, hogy utazom a mezőnnyel, a végén hajrázom egy nagyot, és az utolsó ötvenem 30.29 volt, ami szerintem életem legjobbja” – mondta az MTI-nek Márton.
    

A számot a japán Honda Tomuru nyerte 1:53.88 perccel.
    
    Eredmények:
    férfi 200 m pillangó, világbajnok:
    ———————————–
   Honda Tomoru (Japán) 1:53.88 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:54.65
3. Martin Espernberger (Ausztria) 1:55.16
..6. MÁRTON RICHÁRD 1:55.76

Főkép: Doha, 2024. február 14. Márton Richárd a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a dohai vizes világbajnokságon 2024. február 14-én. A magyar úszó a 6. helyen végzett. MTI/Kovács Tamás

Olvasta már?