Nagyszerű eredményt ért el a BMTE labdarúgócsapata: egészen a kupadöntőig menetelt! Egész Budafok focilázban égett héten, sőt, …
Sport
-
-
Mint arról korábban már beszámoltunk, az U19-es bajnokság G csoportjában a Budafoki KSE a jóval esélyesebb EMERICUS …
-
A hazai pályán győztesen megvívott Vecsés-Sülysáp elleni mérkőzés óta két mérkőzést vívott a Budafok az U-13-as leánykorosztályban. …
-
11 pontos győzelmet aratott a Budafoki KK a Tiszaújváros ellen a kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának elődöntőjében. …
-
Első alkalommal rendeztek integrált görkorcsolyaversenyt a Camponában. A verseny támogatója a Honvédelmi Minisztérium, fővédnőke pedig Karsay Ferenc, …
-
Az ezüstérmes hősök szurkolói bebizonyították, hogy bizony képes egy egész kerület összefogni a saját csapatukért. “Nehéz szavakba …
-
A Budafok történelmet írt, hiszen életük legfontosabb mérkőzését játszották, az eredménytől függetlenül. 2. félidő Inkább küzdelmes, mint …
-
Így áll most az első félidő után a Budafok. Az első félidőben fölényben volt a Budafok. Volt …
-
Elindultak a szurkolói villamosok és buszok, hogy a kerület egyként szorítson a Budafoknak a kupadöntő helyszínéről! A …
-
Kerületi szemmelNagyvilágSport
Íme a BMTE teljes csapata: már a Puskás Arénában várják a szurkolókat
A kupadöntő hamarosan kezdődik. A BMTE focistái már a Puskás Arénában várják a lelkes szurkolókat! Jöjjön el …
