Szepesfalvy: a fiatalokat ösztönzik a példaképek

by gaalt994

Budafok-Tétény alpolgármestere annak kapcsán beszélt az önkormányzat céljairól és feladatairól, hogy a XXII. kerület idén elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat.

A KARC FM Spájz című közéleti műsorában a Tehetségbarát Önkormányzat Díjról beszélgetett Szepesfalvy Anna alpolgármester és Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője. Idén ugyanis Budafok-Tétény nyerte el a rangos díjat.

Az elismerés célja, hogy díjazzák azon helyi önkormányzatokat, amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához és együttműködnek a tehetséggondozó szervezetekkel. vagy ahogyan Lantos Krisztina fogalmazott: “amelyek észreveszik a csodát”. A Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője hozzátette: “azokat díjazzák, akik valami többet tesznek, azon túl, ami a kötelező feladatuk lenne, és nemcsak fenntartanak, működtetnek intézményeket, hanem alapítanak ösztöndíjat, illetve támogatják a tehetséggondozást is”.

Ezzel összhangban Szepesfalvy Anna úgy fogalmazott: “egy önkormányzatnak az is a feladata, hogy azokat támogassa, akik gondozzák a tehetséget, illetve megtalálja a tehetségeket”. Az alpolgármester úgy véli, a fiatalokra ösztönzően hat, ha hiteles arcokat, példaképeket állítanak eléjük, illetve hogy akiket a tehetséggondozásba beemelnek, azok utána visszaadnak a közösségnek.

Szepesfalvy a beszélgetés során a budafok-tétényi tehetséggondozás legfőbb területeiként a sportot és a művészetet emlegette, de kitért a Családsegítő Szolgálat programjára is, amelynek keretében a tehetséges kerületi fiatalok részt vesznek a nehezebb sorsú társaik segítésében, felzárkóztatásában. “Alapvető feladatunk, hogy a ránk bízottak számára maximálisan biztosítsuk a lehetőséget, hogy elérhessék céljaikat” – fogalmazott ennek kapcsán az alpolgármester.

Budafok-Tétény önkormányzatát ezen mércék mentén minősítették tehetségbarát önkormányzattá, amely elismerést egyébként a B-kategóriában, azaz a megyei jogú városok, fővárosi kerületiek önkormányzatainak mezőnyében érdemelte ki. A díj mellé 1 500 000 forintos támogatással is jár.

Budafok-Tétény mellett idén Szolnokot, valamint az A-kategóriában, azaz a városok és községek között Maklárt, Sármelléket, Tiszafüredet és Siklós érdemelte ki a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat 2022-ben. Korábban, 2020-ban egyébként hasonló elismerés vándorolt a XXII. kerületbe, akkor Budafok-Tétény az Idősbarát Önkormányzat Díjat nyerte el.

(Kiemelt kép: budafokteteny.hu)

Olvasta már?