Fotópályázatunk egyik új támogatóját, a budafoki Amirólesz Szépségszalont mutatjuk be olvasóinknak. Az ősszel megújult szépségszalon vezetőjét, Baráth…
Budafok-Tétény
-
-
Mint ismert, Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester felajánlotta segítségét a 100 Tagú Cigányzenekarnak, miután az együttes távozni kényszerült…
-
Erről a párt XXII. kerületi önkormányzati képviselője, Tóth Endre posztolt. A kommunista diktatúrának világszerte közel százmillió ember…
-
Tegnapi cikkünkben jeleztük, hogy Budafok-Tétény önkormányzata és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. egyeztetése alapján április 10. és 16.…
-
Tavasz közepén szabadulhatunk majd meg lomjainktól. Tavaly év végén a budafok-tétényieknek már a könyökén jött ki a…
-
A televízió és a zenekar azért keres új otthont, mert elvesztették az általuk korábban igénybe vett, VII.…
-
Amióta tart a koronavírus-járvány, a magyar kormány rendszeresen küld fertőtlenítőszerekből álló „tisztasági csomagot” a XXII. kerületi szociális…
-
A polgármester azt mondta, olyan megoldást szeretne találni, ami a lakóknak a legoptimálisabb, de még a törvények…
-
Kerületi szemmel
Két óvodában kontaktszemélyeket találtak, egy teljes iskola pedig digitális tanrenden van
by gaalt994A Tündérkert és a Rózsakert ovi, illetve a Gádor Általános Iskola érintett Budafok-Tétényben. A napokban országos szinten…
-
További egy hét áll a lelkes budafok-tétényi ötletgazdák rendelkezésére. Január 4-én idénre is meghirdették a Részvételi Költségvetést…
