Végső búcsút vettek Török Ádámtól

by lantai.oliver

Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Török Ádámot, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakját, a Mini együttes vezetőjét pénteken délután az Óbudai temetőben – számolt be az MTI.

 A 75 éves korában, április 18-án elhunyt zenésztől, énekestől több mint százan vettek végső búcsút.
    

“Szép ívű, ám hullámvölgyektől sem mentes életpálya az övé, középpontjában az örök szerelemmel, a mindenkori Minivel. Amely, ha épp nem létezett, az ott írt dalok akkor is, minden korszakában elkísérték: a Gőzhajó, Vissza a városba, Kell a barátság és a többi, köztük Bartók Béla művei, többféle felfogásban” – mondta Török Ádám ravatalánál munkatársa, Hegedűs István újságíró.
    

Budapest, 2023. május 12. Török Ádám zenész temetése az Óbudai temetõben 2023. május 12-én. A Máté Péter-díjas fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere 2023. április 18-án, 75 éves korában hunyt el. MTI/Máthé Zoltán

Kitért arra, hogy Török Ádámot a Jóisten a tehetség mellett megáldotta az integrálás, a béketeremtés, a diplomáciai érzék képességével, és mindehhez kellő tekintéllyel is rendelkezett. Hozzátette: a közönség körében érezte igazán elemében magát, legyen az kis klub vagy nagyterem, harminc vagy háromezer néző. Hegedűs István megemlítette, hogy tizenkét esztendeje Emlékút a Ballada folyón című dalában azokat a neveket sorolta fel, akikkel az évtizedek során együtt zenélt, és akik már eltávoztak. “Most a szerző nevével bővült a hosszú sor…” – tette hozzá.
    

Mezei András, Török Ádám barátja arról beszélt, hogy a zenészt az újítás, a kísérletezés, a progresszió, a hűség és a szeretet jellemezte. Kiemelte, hogy bár a Mini megszenvedte Závodi János gitáros 1971-es távozását, a zenekarvezető ebből is erényt tudott kovácsolni, hiszen Papp Gyula billentyűssel, valamint a fuvola előtérbe helyezésével egy teljesen újszerű hangzást alakított ki, amelyben az underground, a blues, az R&B és a dzsesszrock keveredett.
    

“Ha Londonban születik, világhírű zenész is lehetett volna belőle. A hetvenes években nem volt hajlandó bugyuta slágereket írni és elénekelni, akkor sem, ha emiatt sokáig nem kapott nagylemez-lehetőséget. Öt évtizeden át, egészen a 2021-es bezárásig hű volt a Bem rakparti klubhoz. Mindenki szerette, Gyugyónak becézték” – sorolta Mezei András.
    

Mint elhangzott, nemcsak kiváló zeneszerző, énekes, fuvolista és zenekarvezető volt, hanem nagyszerű, különleges szövegíró is; dalszövegeiből kirajzolódik egy egzotikus, romantikus, dzsungelhangulattal teli hippivilág. Pályafutása alatt ötven nagylemezt, CD-t és DVD-t jelentetett meg, százharminc dalt írt. “A tabáni koncertek megszervezésével létrehozta a kis magyar Woodstockot”.
    

Budapest, 2023. május 12. Török Ádám zenész temetése az Óbudai temetõben 2023. május 12-én. A Máté Péter-díjas fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere 2023. április 18-án, 75 éves korában hunyt el. MTI/Máthé Zoltán

Kőbányai János író, szerkesztő, fotográfus azt hangsúlyozta a ravatalnál, hogy a beatkorszak, amelynek Török Ádám a megszólaltatója volt, az énekhangjában, a számaiban, a fuvolajátékában, az imázsában, az életvitelében testesült meg.
    

A búcsúztatáson zenész- és pályatársai közül jelen volt mások mellett Zalatnay Sarolta, Ráduly Mihály, Papp Gyula, Kézdy Luca, Nagy István, Halper László, Horváth Charlie, Köves Miklós, Frenreisz Károly, Takáts Tamás, Németh Gábor és Bodnár Tibor.
    

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban. 1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.
    

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres “rockkeddeken” a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba.
    

1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch). 1998 februárjában újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar “ezüst korszakából”.
    

2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki.

-MTI-

Főkép: Budapest, 2023. május 12. Török Ádám zenész temetése az Óbudai temetőben 2023. május 12-én. A Máté Péter-díjas fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere 2023. április 18-án, 75 éves korában hunyt el. MTI/Máthé Zoltán

Olvasta már?