A Budafok új kapusedzője a feljutásról: „Miért ne?”

by gaalt994

Ahogyan arról már korábban is olvashattak nálunk, a Budafoki MTE kapust és kapusedzőt is igazolt a Budapest Honvéd együttesétől: a rutinos Horváth Andrást az őt már korábban is trenírozó Vezér Ádám követte a Promontor utcába.

Vezér Ádám korábban 180 NB I-es mérkőzésen védte a BVSC, a Siófok és a Budapest Honvéd kapuját. Utóbbival bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a ’90-es években, majd Izraelben és Cipruson is kipróbálta magát. A tapasztalt edző most a budafokteteny.hu-nak mesélt a Budafokra igazolásának körülményeiről.

„Oláh Lóránt sportigazgató keresett meg, üresedés volt a kapusedzői poszton, és ahogy Horváth András előtt, számomra is vonzó, rokonszenves jövőképet vázolt fel” – mondta. Vezér ellenfélként már kaphatott ízelítőt a budafoki csapatból, akik ellen a Honvéd három meccset játszott a tavalyi bajnokságban. A nyár elején szintén Budafokra érkező Boér Gábor vezetőedzőhöz hasonlóan Vezér Ádámot is meggyőzte a családias, jó hangulatú légkör.

Ami a hálóőrök stábját illeti, amúgy is nagy volt a mozgás a Budafoknál: Póser Dániel Diósgyőrbe igazolt, míg Horváth András leigazolása mellett a tavaly már bizonyító Bese Balázst is sikerült újabb egy esztendőre kölcsönvenni.

Vezért végezetül a feljutási esélyekről kérdezték, amiről elmondta, hogy a vezetőségnek nincs ilyen elvárása. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy bő egy éve sem volt, amikor a BMTE-nek evés közben jött meg az étvágya, hogy aztán végül 74 év után újra az elsőosztályban vitézkedjen. „Ha úgy alakulnak a dolgok, nem ugrunk el a feljutás elől. És miért ne alakulhatnának úgy?” – mondta a kapusedző.

Olvasta már?