Ismét zúgott a jól ismert rigmus: “Ez Budafok!”

by lantai.oliver

Nem kezdődött szerencsésen a Budapest Honvéd elleni mérkőzés, de a végén mégis a budafoki szurkolók örülhettek igazán.

Az M4 sport élőben közvetítette a Budafok idei 9. bajnoki meccsét, amely egyben a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzése is volt. Nehéznek ígérkezett a Budapest Honvéd elleni csata, és ez hamar beigazolódott. A kezdőbe jelölt Fótyik Dominik a bemelegítés során megsérült, helyette Horgosi Donát játszott. Majd hat perc elteltével már 1-0 volt oda: Kerezsi talált a hálónkba. Szerencsére a Magyar Kupa előző kiírásának döntőse nem dőlt kardjába, Horváth Olivér gyönyörű szóló után rögtön egalizált (1-1). Pár perc múlva azonban büntetőhöz jutott ellenfelünk. A rutinos Holman Dávid állt a labda mögé, de Gundel-Takács hatalmas bravúrral kivédte a lövést! A 39. percben sajnos kényszerű cserére kényszerült a BMTE, miután Kovács Dávid csapatkapitány rosszul lépett. Döntetlennel fordultak a második félidőre a csapatok.

A szünet után a Honvéd óriási lendülettel vetette bele magát a játékba, aminek meg is lett az eredménye: Kerezsi az 51. percben ismét betalált. Holmannak is volt egy nagy helyzete, de szerencsénkre nem lett belőle gól. Már letelt a rendes játékidő, és a háromperces hosszabbítás utolsó percében jártunk, amikor szöglethez jutott a Budafok. A beadás pontosan Oláh Bálint fejére érkezett, aki tisztán fejelhette a labdát a Honvéd kapujába (2-2). Zengett a stadionban az “Ez Budafok!” rigmus. Ezt a rigmust már az előző idényben is többször hallhattuk a BMTE meccsein, pl. a Vasas ellen sikerrel megvívott MK elődöntőt követően. Hihetetlen izgalmak után sikerült elhoznunk az értékes egy pontot, a Honvédnak pedig nagyon fájhat a két pont elvesztése.

A találkozó után Erős Gábor a következőket mondta: “Remek mérkőzés volt, a két szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtett. Nagyon örülök, hogy a végén sikerült kiegyenlíteni, büszke vagyok a játékosaimra. Kettő egyes hazai vezetésnél a Honvédnak meccslabdája volt, kihagyta a helyzetet, de ilyen a futball, nekünk sikerült a végén gólt szereznünk. Sajnos Kovács Dávidnak a bokája súlyosan megsérült, a pontos diagnózis pénteken derül ki, ezúton is jobbulást kívánok neki!”

Nagyon szoros az élmezőny. Úgy állunk az 5. helyen, hogy csupán két ponttal vagyunk lemaradva az éllovas Győrtől!


Eredmény, 9. forduló:
Budapest Honvéd-Budafoki MTE 2-2 (1-1)
————————————-
gólszerzők: Kerezsi (6., 51.), illetve Horváth O. (7.), Oláh (93.)

Szerdán játszották:
BFC Siófok-ETO FC Győr 2-4 (1-2)
——————————–
g.: Varjas (28.), Böndi (63.), illetve Skvarka (22.), Szépe (34.), Bumba (90.), Diarra (94.)

HR-Rent Kozármisleny – Pécsi MFC 3-0 (1-0)
——————————————-
g.: Kirchner (42.), Tóth Z. (56.), Turi (60.)

Aqvital FC Csákvár-Kolorcity Kazincbarcika SC 0-0
————————————————-

Szombathelyi Haladás-Soroksár SC 2-1 (1-0)
——————————————
g.: Pintér (21.), Simut (81.), illetve Varga Z. (72.)

Tiszakécskei LC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-2 (1-1)
———————————————————-
g.: Zamostny (18., 11-esből), Kocsis (48.), illetve Bíró (35.), Márkvárt (70.)
piros lap: Márkvárt (82.)

Nyíregyháza Spartacus FC-Credobus Mosonmagyaróvár 2-0 (1-0)
———————————————————–
g.: Herjeczki (20., 54.)
piros lap: Papp Sz. (80., Mosonmagyaróvár)

BVSC-Zugló – Vasas FC 0-2 (0-1)
———————————-
g.: Tóth M. (40.), Hidi M. (54.)
piros lap: Gergely (65., BVSC)

Gyirmót FC Győr-FC Ajka 2-1 (0-0)
———————————
g.: Madarász (78., 81.), illetve Csizmadia (70.)
piros lap: Jagodics (74., Ajka)

Az élcsoport állása: 1. Győr 19 pont (6 győzelem), 2. Nyíregyháza 19 (5), 3. Vasas 17 (5, 20-9), 4. Kozármisleny 17 (5, 15-9), 5. Budafok 17 (5, 12-8)

Fotók: Szepesfalvy Anna/Facebook

Olvasta már?