Karsay: Vannak a testületben olyanok, akik tenni akarnak a kerületért, és vannak, akik ezt akadályozzák

by gaalt994

A polgármester szerint az ellenzék gyengeséget, vagy hátsó szándékot sejt az ő közeledése mögött.

Amint arról mi is beszámoltunk, a január 7-i frakcióvezetői ülésen Karsay Ferenc polgármester egy sok pontból álló javaslatcsomagot tárt a jelenlévők elé. Ebben a kommunikációs irányelvek mellett olyan közös értékeket, célokat sorolt fel, amelyek esetében pártálláson felüli együttműködést kezdeményez a budafok-tétényi önkormányzatban magát képviseltető pártokkal és szervezetekkel.

A baloldali pártok körében azonban – egyelőre – nem aratott sikert ezzel. Az ellenzék egyértelmű választ ugyan még nem adott, viszont több feltételt is szabtak, amelynek teljesülése esetén hajlandóak lehetnek az együttműködésre.

Karsay Ferencet a Pesti TV Bögre Klub című műsorában kérdezték az ügyről, ahol a polgármester hangot adott ezzel kapcsolatos csalódottságának. Úgy érzi, hogy a helyi ellenzék gyengeségnek érzi közeledését, vagy hátsó szándékot sejt a mögött. Hozzátette, hogy szerinte a képviselő-testületben sokan szeretnének tenni Budafok-Tétényért, ugyanakkor többen akadályozzák ezt a munkát.

„Az emberek azt várják tőlünk, hogy oldjuk meg a problémáikat, és nem értik, hogy min vitatkozunk” – mondta a polgármester, aki úgy véli, a vitának fontos szerepe van a politikában, viszont ezzel együtt a közös alapok lefektetését szükségesnek tartja. „Ez nem egy kétállású kapcsoló, hogy eddig utáltuk egymást, most pedig haverok vagyunk. De kis lépésekkel el kellene indulni egymás felé” – mondta ennek kapcsán.

Olvasta már?