Bíró Attiláról, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányáról talán kevesen tudják, hogy nem csak a vizet, de a bort is szereti. Eger környékén tízhektáros területen gazdálkodik édesapjával, a szőlészet tudományát Budafokon a borászati középiskolában tanulta ki, majd Új-Zélandra is elutazott, hogy elsajátítsa az újvilági borászat mesterfogásait. Bíró Attila megérdemelten emelheti borospoharát a csapata teljesítményére, hiszen a magyar női válogatott nyerte január végén Triesztben az olimpiai selejtezőtornát. A bortermelő szövetségi kapitányt leginkább a borászatról, Budafokról, és természetesen az olimpiai selejtezőtorna sikeréről is kérdeztük. 

Mi volt korábban az életedben, a borászat vagy a vízilabda?

Már gyerekkoromban kivittek a szőlőbe, de akkor ezt nem ünnepként éltem meg. A vízilabda, pontosabban az úszás hatéves koromtól része az életemnek, amit már gyerekként is imádtam. Mivel szívesen csak kiskamaszként segítettem a szüleimnek a borászkodásban, ezért a vízilabdához erősebb a kötődésem.

A családotok többgenerációs borász család?

Édesapám kétkezi munkájának gyümölcse a Bíró és Fia Pincészet. Én vagyok a negyedik generáció, amely borászkodik. Három fiam van, úgyhogy nagy eséllyel az ötödik generációból is lesz, aki valamilyen szinten folytatja ezt a hagyományt.

Mikor érezted azt, hogy komolyabban érdekel a borászat?

Felnőtt fejjel azért iratkoztam be a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolába, hogy még nagyobb tudásom legyen a borkészítés területén. Egerben iskolásként kötelező volt szüretre menni, ahol sokat dolgoztunk. A gimnázium után elkerültem Egerből, nem volt affinitásom a szőlészethez, a borászathoz, akkor a vízilabdázás töltötte ki az életemet. Amikor abbahagytam az aktív sportolást, akkor találtam rá igazából a családi hagyományra. Egerben sok tradicionális borász család van, a miénk az egyik. Felnőtt fejjel kezdett el komolyabban érdekelni a borászat, amikor jobban kezdtem kötődni a természethez. A szőlőtermesztésből keletkező termék bizalmi termék, hiszen el kell tudni adni, meg kell szerettetni az emberekkel. Olyan minőséget kell készíteni, amit szeretnek.

Milyenek voltak a tapasztalataid a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolában?

Az alapokat már tudtam korábbról, de nagyon sokat tanultam, főleg a kémia és a labor területén. Amit az iskolában tanítottak, az egy modernebb borászati technológia volt, autodidakta módon pedig ezt továbbfejlesztettem, hiszen célirányosan azért mentem Új-Zélandra szövetségi kapitánynak, hogy az újvilági borászatot megismerjem. Szabadidőmben egy-két pincészetben dolgoztam, amikor nem volt a válogatottnak meccse. Nem kértem fizetést az ottani munkáért, szüretkor beálltam segíteni, nagyszerű tapasztalat volt.

Korábban volt kapcsolatod a XXII. kerülettel?

Varga Gusztáv egykori csapattársam a Fradiból, az ő családja lakott Budafokon. Egerből a Ferencváros vízilabda csapatához szerződtem, és abban az időben a Törley volt a csapat szponzora, FTC –Törley volt a nevünk is. Évente többször mentünk el a Törley Pezsgőpincészetbe fogadásra, évadzáró bankettre vagy csapatépítő összejövetelre. Nagyszerű élményeim vannak Budafokról. Guszti bemutatta nekem a kerületet, jártunk ki fröccsözni a Duna-partra, ezek nagyon kellemes emlékek. Persze felfedeztük a borfesztivált is! Először édesapámmal, majd később egyedül látogattam ki a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra. Sok évvel ezelőtt, mint fogyasztó, később pedig termelőként és kiállítóként vettem részt a neves eseményen.

Milyennek látod a XXII. kerületet a város többi részéhez képest?

Nagyon szeretem ezt a városrészt. Budafok régen egy borász kisváros volt. Ez a Buda környéki szőlőtermelő vidék volt legközelebb a fővároshoz. Amikor ősszel Budafokon járok, határozottan érzem a cefre szagát, illetve a bornak az illatát, ahogy az Egerben is érezhető a Szépasszony-völgy környékén. A Duna közelsége jó hangulatot és lehetőségeket ad, ez mindenképpen természetközelivé varázsolja Budafokot. Van, ahol a panoráma, máshol pedig a Duna-part által élvezhetjük a természetet, annak szépségét. Ez teszi egyedivé a főváros többi kerületétől, van egy borász falusias jellege, amit nagyon szeretek. Fantasztikusan szerteágazó pincerendszere van, ami nagyon különleges. Aki nem ismeri, el sem tudja képzelni, hogy hány száz kilométer hosszú pincebirodalom bújik meg Budafok alatt. Sok részét bejártam, ezek nagyon izgalmas helyek.

Mennyire befolyásolta a vízilabda-válogatottnak a január végén Triesztben megrendezett olimpiai selejtezőre való felkészülését a COVID-járvány?

Alapvetően meghatározta a felkészülésünket a járvány, és kivétel nélkül az összes rivális csapatnak is. Úgy éreztem, hogy abszurd az a helyzet, hogy a január 24-i fontos meccsünk előtt az utolsó válogatott mérkőzésünket egy évvel korábban játszottuk, miközben az olimpiára való bejutás volt a tét. Ilyen nehéz szakmai feladat előtt még soha nem álltam a pályafutásom során. Nagyon megterhelő állandóan csak edzeni és edzeni. Ez megmérgezheti egy sportolónak a sporthoz való viszonyát. A csapat november végétől állandóan együtt volt, ennek egy részét volt, aki karanténban élte meg, még elzártabban. Az egész stáb rendkívüli profizmussal állt a helyzethez, melynek a gyümölcse az a szép eredmény, hogy kijutottunk az olimpiára. Ellenfél nélkül játszani a legnehezebb, hiszen nem tudtuk, hogy milyen formában vagyunk, mit kéne változtatni, hogy a játékosok a legjobbat hozzák ki magukból. Egy év telt el így, ami mentálisan is nagyon megterhelő volt.

Meg tudtátok ünnepelni a győzelmet?

Csak diszkréten, mert másnap volt még egy presztízs értékű, tét nélküli meccsünk. Majd később megünnepeljük, bár miután lecseng a járvány, utána rögtön készülünk az olimpiára. Bízom a vakcinában, amit a csapat több tagja már megkapott, legalábbis az első oltást. Nagyon remélem, hogy az oltás megoldja ezt a rendkívüli egészségügyi helyzetet.