Kontor Enikő keramikus iparművészhez a kerület minden képző-és iparművészét ismerő és patronáló Radóczy Mária ajánlása útján jutottunk el. „Nagyon tehetséges, kerületi művész” – mondta Mária – , akinek kerámiái nem a tömegízlést elégítik ki, egyedi, rusztikus felületei természetesek, elementáris erővel hatnak. A tehetséges iparművész épp a Vigadóban rendezett ünnepélyes eseményről érkezett haza, amikor becsengettünk hozzá a budatétényi műhelyébe.

Mikor kezdődött el az érdeklődése a kerámia iránt?

A Nádasdi Kálmán Alapfokú Művészeti Iskolába íratott be édesanyám, ahol Kárpáti József és Tímár Ferenc voltak a tanáraim, Radóczy Mária pedig a képzőművészeti tanszak vezetője, aki felfigyelt rám. Nagyon rakoncátlan, nem könnyen szelídíthető diák voltam, akinek saját elképzelései voltak, amiket ki is akartam fejezni. Általános iskola után a kisképzőbe felvételiztem grafikus szakra, de másodiknak a kerámiaszakot jelöltem meg, mert a szomszédunk egy keramikus néni volt, akinél sok időt töltöttem agyagozással, az agyag gyúrásával. A felvételin, az általam készített munkák alapján, a felvételiztetők a plasztikai képességemet látták erősebbnek, nem pedig a túl precíz, minden részletre 100 százalékosan odafigyelő grafikus képességet. Az volt a véleményük, hogy nem vagyok grafikus alkat. Ahogy hozzányúlok az anyaghoz, ahogy rajzolok, ahogy megjelennek a formáim, azok inkább szobrász, keramikus vonást mutatnak. Elfogadtam a meglátásukat.  A középiskolát követően a Corvin Rajziskola nagyszerű iparművészei, tanárai készítettek fel az egyetemi felvételire, ami sikerült, így lettem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szilikátszakos hallgatója.

Az egyetemen már érezte, hogy ez az ön útja?

Igen, ott ez már nem volt kérdés. Fantasztikus tanáraim voltak, mint például Fusz György, Kádasi Éva, Néma Júlia, Kemény Péter, Máder Barnabás. Az egyetemen nagyon sokféle impulzus ért és mindez párosult egy egészséges önbizalommal. Számomra nagyon fontos a művészi szabadság megélése. A kerámia alapvetően iparművészet, ahol a termékek megfelelnek elvárásoknak, funkcióknak. Nem mindegy, hogy milyen egy csésze, egy váza vagy egy tányér. Vannak konkrét megrendeléseim, ahol a megrendelő igényei kerülnek előtérbe, de szeretem, ha mindez úgy valósul meg, hogy amit gondolok a kerámiáról, az visszaköszön az általam készített termékben. Azt hiszem, hogy a konkrét megrendeléseket is a saját világomhoz szabom, mert bízom abban, hogy amit élvezettel készítek, azt szeretni fogja a gazdája. Hiszek abban, hogy ha az őszinteség, a munkában való kiteljesedés érvényesül, akkor az elnyeri egy vevő ízlését, megérint hasonló rezgésű embereket.

Hogyan jellemezné az ön által készített kerámiatárgyakat?

Amikor tárgyat készítek, elsősorban arra törekszem, hogy megszólaljon bennük az én egyéni hangom, ami nyomon követhető a formák tömegében, és a tárgyak felületeinek kidolgozásában. Általában 1280-1300 Celsius-fok között készülnek a tárgyaim. Nagyrészt fatüzelésű kemencével dolgozom, ami sokak számára ismeretlen. Főleg a fazekasok által használt kemencét ismerik szélesebb körben, amelyben 1000 Celsius-fok körül égetik ki a termékeket. A Kecskeméten található fatüzelésű kemencéket olyan konstrukcióban építették meg, hogy az 1350 Celsius-fokot is kibír. Minél magasabb hőfokon égetjük ki a kerámiát, annál tartósabbak és alkalmasabbak a mindennapi használatban.

Milyen szerepet tölt be az életében a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió, ahol jelenleg sok időt tölt?

Az 1975-ben alapított, Kecskeméten működő Nemzetközi Kerámia Stúdió a kortárs magyar kerámiakultúra egyik központja, amely Európában is különleges intézmény saját, nívós kerámiagyűjteménnyel. Az országban egyedülállóan, folyamatosan, egész évben működve biztosít technikailag és szellemileg inspiratív hátteret az alkotóművészek számára. Létrehozásának gondolata és megvalósítása igazgatójának, Probstner János keramikus művésznek a nevéhez fűződik. Tehetséges művészek felkarolását és támogatását segíti a műhely, amely nemcsak hazánkban népszerű a keramikus művészek között, hanem a világ minden tájáról érkeznek kiváló alkotók. Ez egy nagyon inspiráló alkotóműhely, amely felszereltségében rendkívül színvonalas, ahol mindenféle alapanyagok, eszközök megtalálhatók. Egyéni, valamint közös alkotó- és kutatómunkájukhoz gipszes műterem, fotóstúdió, szitanyomó és szárító berendezések, gipszeléshez márvány asztal, elektromos- gázzal működő- és fatüzeléses kemencék, lapnyújtó berendezések, előadó- és oktatóterem is rendelkezésükre áll. Több mint két éve alkothatok itt, ami számomra szakmailag nagy lehetőség, sok kreatív impulzust kapok innen. Úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem Kecskeméten, valószínű, hogy a Magyar Művészeti Akadémia által elnyert szakmai ösztöndíj is ennek köszönhető. Idén a pécsi Országos Kerámiaművészeti Biennálén 97 művész közül én kaptam az első díjat, ami igazán nagy megtiszteltetés.

Többször hallottam már, hogy a kerámia anyagköltséges műfaj, ez mit jelent pontosan?

Valóban igaz, de az anyagköltség mellett a kerámiába a legnagyobb befektetés, az idő. A legtöbb tárgyam felületét korongozás után drótkefével feldörzsölöm, rengeteg plusz energia és tevékenység van benne, ami nekem fontos. Imádom, hogy a kerámia, mint műfaj, rendkívül taktilis. Amikor létrehozom a tárgyaimat, szeretek sok időt eltölteni velük. Fontos, hogy minél többször megérintsem a készülő felületet. Bízom benne, hogy azok az alkotó energiák, amik bennem vannak, mint a szeretet, a törődés, mind belekerülnek a munkáimba, és ezáltal részesülhetnek belőle azok az emberek, akik használják azokat.

Amikor megálmodik egy tárgyat, az konkrétan is megjelenik a képzeletében?

Alapvetően ösztönösen dolgozom, ami valószínűleg a korongozásból jön. Felteszem az anyagot a korongra, és menet közben úgy alakítom, ahogy akarom. Ha meggondolom magam, akkor levágom a felét, s lesz belőle más. Nem úgy állok egy munkához, hogy szigorúan megszerkesztem, matematikai pontossággal. Ezt a szabadságot szeretem. A korongozás meditatív őrület, a forgó mozgástól bezsong az ember, teljesen más dimenzióba kerül. Ha pedig lapokból építek fel egy tárgyat, azt sem szoktam előre lerajzolni, menet közben alakul ki, maga a próbálkozás folyamata az alkotás. Fontos, hogy ami a legvégén létrejön, az számomra egy elfogadható „tökéletesség” legyen. A szabadság és a játékosság együttes léte az, amit szeretek ebben a folyamatban.

Éppen ma kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, ez mit jelent az ön számára?

Nagy meglepetésként ért. Ez az ösztöndíj 3 évre szól, előre meg kellett írni, hogy 4 havonta mit fogok alkotni. Ez nekem gondot okozott, mivel nem vagyok előre tervezős típus, mert úgy érzem, hogy ez az alkotói folyamatokkal teljesen ellentétes, ezért nehezen szántam rá magam arra, hogy megírjam a pályázatot, de több kollégám bátorított, hogy próbáljam meg. A vesztesek teljes nyugalmával adtam be a pályázatomat, ami támogatást nyert. Természetesen örülök a pályázat sikerének, hiszen ez nagy segítséget, anyagi támogatást jelent a következő 3 évre. Úgy érzem, hogy ez egy jó kompromisszum.

Melyik alkotására a legbüszkébb?

Arra vagyok büszke, ahonnan indultam, s ahova próbálok eljutni. Büszke vagyok minden egyes munkámra, ami a fejlődésemet szolgálta az utamon.

Mi az az irány szakmailag, ami felé tart az útja?

Nem szeretek előre tervezni. A jelennek örülök a legjobban. Az a legfontosabb, hogy, jól érezzem magam, s képes legyek létrehozni olyan dolgokat, melyeket szakmailag és művészileg is értékelni tudok. Jelen pillanatban azt érzem, hogy ki szeretnék lépni a saját skatulyámból, ami természetesen nagyon nehéz. Ha egy művész egész életében viszonylag következetesen hozza a formákat, színeket, akkor azt mondják rá, hogy nem tud mást. Ha valaki egész életében kísérletezik formailag, színekben, akkor arra azt mondják, hogy nem tudja mit akar. Azt látom, hogy a legtökéletesebb út az, hogy felfedezzük magunkban a képességeinket, hogy természetünkből fakadót alkossunk, és ne a divathoz, vagy az elvárásokhoz igazodjunk.

Mit jelent a XXII. kerület, mióta alkot ebben a budatétényi műhelyben?

Három helyszín van az életemben, melyek nagyobb jelentőséggel bírnak: Budatétény, Álmosd, és Kecskemét. Kecskemét 2 éve foglal el fontos helyet az életemben a kerámiastúdió miatt. Budatétény a lakhelyem és szülőhelyem, Álmosdon éltek a nagyszüleim, és az összes rokon. Ez a két hely, ahol a legtöbb olyan hatás ért, melyekből aztán kialakult a személyiségem, és az élethez, valamint az alkotáshoz való viszonyom. 2010-ben négy alkotótársammal összefogtunk, akikkel egy évfolyamba jártunk, és kitaláltuk, hogy szeretnénk egy műhelyt. Ez a hely, a kerület szélén adott volt. Lőrincz Győző, volt tanárom kemencéjét használhatjuk, ami óriási megtiszteltetés. Fontos az ő bizalma, szakmai támogatása.

Hol érhetők el a termékei?

A tárgyaimat saját magam fotózom, amiket megosztok a Facebook- és az Instagram-oldalamon. Budapesten designboltokban kaphatóak az általam készített kerámiák (Pauza, Mono).