Újra nagy meccs lesz a BMTE-stadionban, forgalomkorlátozás is várható

by gaalt994

Szerda délután – hacsak nem a meccsre igyekszik – érdemes elkerülni a Promontor utcai arénát.

Hosszú hónapok után újra élvonalbeli labdarúgócsapat vendégeskedik a Promontor utcában. Újabb csoda nem történt, a BMTE továbbra is az NB II-ben vitézkedik – egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel, ami edzőváltáshoz is vezetett. Ennek köszönhetően viszont újra a csodatévő Csizmadia Csabával a padon vág neki az Újpest elleni kupameccsnek a BMTE.

A lilák idei szereplése sem éppen való az ablakba, a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet eddig sem örvendett még minimális szimpátiának sem a szurkolók részéről, idén viszont egyenesen a fejét követelik a drukkerek. Mi sem lehetett volna jellemzőbb a magyar futballra, mint az, hogy az eddigi gyászos teljesítmény után az Újpest éppen a Vidi ellen szerzi meg első győzelmét, ráadásul 80 percnyi emberhátrány után.

No, de visszatérve a Budafokot érintő dolgokra, a szerdai mérkőzés nemcsak a pályán belül, de azon kívül is észlelhető lesz majd, a várhatóan nagy szurkolói érdeklődés és megjelenés miatt ugyanis lezárások lesznek a környéken. Délután 4 és este fél 9 között lezárják a Zuzmó utcát, a Komáromi utat (a Hajnal utca és a Promontor utca között), valamint a Gádor utcát (a Mező utca a Promontor utca között a Promontor utca irányába). A tilalom alól a BKK járatai mentesülnek.

Olvasta már?