Több lakás, egy mérőóra – itt a megoldás!

by gaalt994

Korábban a Huszonkettő is beszámolt arról, hogy a többgenerációs családi házakban élők rezsicsökkentéssel kapcsolatos problémájának gyors megoldása érdekében Karsay Ferenc polgármester Németh Zsolt országgyűlési képviselővel közösen, levélben kereste meg a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztost, Németh Szilárdot.

Azóta a kormány határozott a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények bevezetéséről, amely szerint rendeltetési egységek szerint vehető igénybe a rezsicsökkentett árú gázszolgáltatás a többgenerációs házakban élő családoknak. Eszerint a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek többszörösen is igénybe vehetik majd a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget.

A kormányrendelet értelmében a települési önkormányzat jegyzője kérelemre 8 napon belül kiállítja a hatósági bizonyítványt az épületben található lakás rendeltetési egységek számáról. A budafok-tétényi önkormányzat honlapján közzé is tette, hogy a kerületben lakó érintetteknek mit kell tennie az ügy érdekében. Ezt alább változtatás nélkül közöljük.

A kérelem adatlapon nyújtható be a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat jegyzője részére személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (1221 Bp., Városház tér 11.), a jegyzo@bp22.hu e-mail címen, illetve aki ügyfélkapu-azonosítóval rendelkezik, a https://epapir.gov.hu/ oldalon elektronikusan is beküldheti a kérelmet, ezzel meggyorsítva a folyamatot.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az épületen belül két lakás kell legyen kialakítva, magyarán 2 konyha és 2 fürdőszoba úgy, hogy ezek külön-külön is egy egységet, azaz önállóan használható lakást képezzenek. Minden többi az előző bekezdésben linkelt adatlapon olvasható.

A hatósági bizonyítvány kiállításáról az ügyfeleket az adatlapon megjelölt kapcsolattartási módon 8 napon belül értesítik.

(Kiemelt kép: MTI/Branstetter Sándor)

Olvasta már?