Tovább küzd az önkormányzat a Duna-part beépítése ellen

by gaalt994

A DunaFok Szabadidőpark szomszédságában épülő XI. kerületi lakótelep híre már korábban is nagy hangsúlyt kapott Budafok-Tétényben. Az új lakótelep ugyanis alapvetően befolyásolhatja Budafok, s vele az egész kerület életét is, mert a megépítés előtt álló több száz lakásos (és autós) tömbházak megjelenése hatással lesz a XXII. kerületi környezetre, Budafok közlekedésére, oktatási és szabadidős infrastruktúrájára, a helyiek életére. Az ügy legfrissebb fejleményeiről Németh Zoltán alpolgármestert (Fidesz-KDNP) kérdeztük, aki alapos betekintést adott az önkormányzat ezzel kapcsolatos munkájába.

Láttak-e bármilyen hatástanulmányt a DunaFok mellett tervezett lakótelepről? Közlekedési és környezeti tanulmányt?

Németh Zoltán: Egy adott telek beépíthetőségének fő paramétereit a területre vonatkozó településrendezési eszközök határozzák meg, amelyek jogszabályok által megkötött szigorú eljárási rend szerint készülnek el. Ezekben az eljárásokban korlátozott módon ugyan, de lehetősége nyílik az érintett településeknek is véleményt formálni. A DunaFok melletti lakótelep kialakításának fő paramétereit, így a beruházás intenzitását, közlekedési rendszerét, hálózati kapcsolódási vonatkozásait is lényegét tekintve már 1998-ban jogszabály rögzítette.

A későbbi módosítások egyfajta „szerzett jogként” tovább vitték ezeket a mutatókat, így az utóbbi 22-23 évben nem kaptunk olyan hatástanulmányt, ami a probléma gyökerét érintette volna. Ezzel együtt önkormányzatunk rendkívül fontosnak tartja az ilyen fajta túlépítések által generált problémák kezelését, orvoslását, megelőzését. Minden lehetséges alkalmat és minden lehetséges eszközt megragadunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre, és valamilyen módon elérjük a paraméterek csökkentését.

Hogyan kell ezt elképzelni, mit tud ilyenkor tenni a szomszéd kerület, azaz Budafok-Tétény önkormányzata?

N. Z.: Több egyeztetést kezdeményeztünk hasonló kérdésekben a XI. kerület Újbuda Önkormányzatával annak érdekében, hogy csökkentsük a kerületünkre háruló terhelést. Hasonló esetben, az Albertfalva városközpontra vonatkozó tervek kapcsán, még 2008-ban, Molnár Gyula akkori XI. kerületi polgármestertől kértük, hogy mielőtt megtörténik a tervezési terület beépítése, történjen meg a Leányka utcai felüljáró kiszélesítése, valamint ehhez kapcsolódóan a Pécsi utca kiépítése.

Jeleztük azt is, hogy önkormányzatunk a túlterheltség elkerülése érdekében ragaszkodik a környezeti hatások és kapcsolatok részletes vizsgálatához, valamint a kiszolgálást biztosító utaknak, közlekedési fejlesztéseknek a tervezett beruházással együtt, annak részeként történő kiépítéséhez.

A közelmúltban beérkezett településrendezési eszközök véleményezésekor is általános igényként megfogalmaztuk a következő kitételeket. Például, hogy a tervezések során minden esetben vegyék figyelembe, hogy a jelenleg nem beépített vagy alulhasznosított területek fejlesztési lehetőségeit úgy határozzák meg a tervben, hogy az új beruházások kerületünk számára a lehető legkevesebb közlekedési terheléssel járjanak, mert jelenleg ez a közvetett hatás kerületünk felé markánsan megjelenik. Így kértük, a részletes közlekedési javaslatok, közlekedésfejlesztési szükségletek kidolgozását, és kértük, hogy azokat a beépítés feltételeként írják elő a tulajdonosok számára.

Ön hogy látja, merre tart az ügy?

N. Z.: Bízunk benne, hogy még ilyen nehéz helyzetekben is előbb-utóbb lesz valamilyen eredménye következetes fellépésünknek, és végre születik valamilyen elfogadható megoldás a DunaFokhoz hasonló anomáliák orvoslására, valamint elkerülhetjük a további, elfogadhatatlan mértékű beépítést. Kerületünknek is lett volna lehetősége a szóban forgó monstrumtól délre hasonló intenzív beépítést létrehozni, azonban a XXII. kerületben fekvő Duna-parti terület esetében a vezetés, a sűrű beépítés helyett – nem kevés anyagi ráfordítással – a DunaFok Szabadidőpark létrehozása és a zöldfelület fejlesztése mellett döntött, a kerület és a környék lakóinak örömére.

Olvasta már?