Újabb fotóművészeti kiállítás kerületünkben

by dombteto

Negyedik negyed címmel Kanyó Ferenc Canon-díjas fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás este a Magdolna Udvarban.

Május 4-én a Budafoki Dohnányi Zenekar nagyszerű koncertjével elstartolt a 47. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál programsorozat, melyre 32 napon át 23 helyszínen, 53 programmal várják a látogatókat. Minden korosztály megtalálhatja a neki tetszőt a kínálatban: lesz színházi előadás, kiállítások, gyerekrajzpályázat, könnyű- és komolyzenei koncert, családi nap, ismeretterjesztő programok, helytörténeti tártlatvezetés, fellép a Száztagú Cigányzenekar és Charlie is.

Kanyó Ferenc az eltelt évtizedek során rendszeresen részt vett a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjaként a kollektív kiállításokon. Alapító tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának. Prózai írásai megjelentek a Tempevölgye című irodalmi folyóiratban, versei pedig egy antológiában. Kifejezésmódja sokrétű. Korai, fekete-fehér képein sokat kísérletezett a szociófotó műfajával, később turisztikai témájú fotókat készített. Travel Photo néven vállalkozást is alapított. 2013-tól intenzíven foglalkozik a természetfotózással. 2022 évtől az Artér Művészeti Egyesület tagja. 

A kiállítást megnyitja: Czimbal Gyula fotóművész.

A megnyitó időpontja: május 12., péntek 18.00

Helyszín: Magdolna Udvar – Időszaki kiállítótér

A fotóművész képei megtekinthetőek június 24-ig.

Jöjjenek, nézzék meg! A megnyitóról mi is tudósítunk.

A fesztivál teljes programját itt találják.

Olvasta már?