A legkiválóbb budafoki úszók nevét már országszerte, sőt, a nemzetközi vizekben is ismerik. Nem csoda, hiszen az utóbbi közel 20 évben a kerületi úszószakosztály számtalan világbajnoki és magyar bajnoki címet, valamint országos csúcsot tudhat magáénak, és válogatott úszóik révén szép nemzetközi sikereket könyvelhet el.
Az egyesületi rangsorban a Fókák rendre a legjobbak között végeznek. Bodnár Tamással, a Budafóka XXII. SE elnökével beszélgettünk a kerületi sikerekről, az utánpótlásról és az uszoda tervezett beruházásairól.
Kik azok a sportolók, akik feltették a úszósportok térképére a kerületi uszodát és a Budafóka XXII. SE-t?
Galyassy Szilárd és Márton Richárd mindenképpen. Szilárd nyíltvízi ifjúsági világbajnok, Ricsi pedig váltóban ifjúsági világbajnok. Zombori Gábor és Székelyi Dániel nevét is megemlíteném, jelenleg pedig Molnár Dóri a legnagyobb tehetségünk, őt szintén mindenki ismeri. A korosztályos évei során négy junior világbajnoki címet és nyolc junior Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, és már 16 esztendősen dobogón állt egy felnőtt Európa-bajnokságon, valamint a párizsi olimpián is szurkolhattunk neki. Legutóbb 200 háton a kaposvári rövidpályás ob-n versenyzett és védte meg a címét, már harmadszor lett bajnok.
Ő is ebben a medencében úszott először?
6-7 éves lehetett, amikor elkezdett úszni, de akkor még nem volt tagja az egyesületnek. Már akkor látszott, hogy sportoló lehet belőle. Akik látták, hogyan úszik, biztosak voltak benne, hogy egy nagy tehetség.
Miből lehet ezt látni egy ifjú sportolónál?
Figyeljük az úszás stílusát, a dinamikáját, a hozzáállását, a terhelhetőségét. Ha már megnyert egy amatőr versenyt, ezután jön az, hogy el kell kezdeni a technikájával még jobban foglalkozni, növelni a terhelést, azon is sok múlik, hogy mennyire kitartó, szorgalmas, hiszen neki kell lejárnia úszni. Ha a korcsoportjában elkezdi nyerni a versenyeket, és a következő korcsoportokban is folytatja ezt a tendenciát, az már egy jel, hogy kellő kitartással, munkával lehet belőle profi sportoló.
Az igaz, hogy Dóri Amerikában folytathatja?
Erről én is csak ennyit tudok, hogy ő ott szeretné folytatni a tanulmányait és az úszást is, de hogy mikortól, azt nem tudom.
Az utánpótlásról mit tudhatunk?
4 csoportunk van öt edzővel. A leigazolt sportolóink száma körülbelül 50, de folyamatosan keressük a tehetségeket.
A tervezett uszodafejlesztések mit takarnak pontosan?
Erről én is csak annyit tudok, amennyit a többiek. Tehát amit hivatalosan mondott a polgármester úr, hogy tervben van egy 50 méteres medence építése.
Jelenleg egy 25 méteres medencében edzenek a kerületi sportolók. Ez jelent bármilyen hátrányt?
Hátrányt nem jelent, mert mint a példa is mutatja, lehet úgy edzeni, hogy ifjúsági bajnokok legyenek a sportolóinkból. Természetesen annak is örülne az egyesület, ha egy 50 méteres medencében edzhetnének.