Folytatjuk Havasi Emőke családtörténetét. Ebben a részben több generáció történetén keresztül eljutunk a mába, Emőke családjának a jelenébe, miközben sok nagytétényi esemény is megelevenedik.

Szeretek Tétényben lakni, jó visszaemlékezni, ahogyan vasárnap délután az idős emberek kiültek az utcai padokra. Majdnem minden ház előtt volt pad, valahol még kőpad is. Ott folyt keresztbe, hosszába a híradás, félig svábul, félig magyarul. Mi, gyerekek, sok mindent értettünk, erre gyorsan rájöttek, és óvatosabban beszéltek, ha nem gyerekfülnek szólt a téma. Sajnos ezek az idők már elmúltak. Tétényben többgenerációs családok éltek kiterjedt rokoni kapcsolattal, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik. Jól ismerték egymást, tartották a kapcsolatot. Egy betelepült ismerős mondta, hogy Tétény fele rokonságban van egymással. Nagyon rendes, dolgos emberek laktak itt. Jó emlékeim vannak Bálint Béla doktor bácsiról, aki még a gyerekeknek is „csókolom-csókolom”-ot köszönt. Piroska húgomat szamárköhögés miatti fuldoklásból mentette meg. Schwarcz Manó bácsi villanyszerelő, aki motorral járt, Schwarcz bácsi kereskedő, aki saját államosított boltjában, a Hangya Szövetkezetben eladóként dolgozott. Tafferner Karcsi bácsi, apa unokatestvére finom fagyija mind szép emlék.

A nagyszülők szigorúan rendre, fegyelemre, szorgalomra nevelték a gyerekeket, szüleim is ezt hozták magukkal. A családban vallásos nevelést kaptunk, vasárnap és ünnepekkor együtt mentünk a misére. Hittanra járattak még a nehéz időkben is. Télen a szérűskertben szánkóztunk, jók voltak a fiúk, lányok hócsatái, seprűvel felszerelkezve mentünk le a Dunára, a kiöntésnél simára söpörtük a jeget, és sötétedésig koriztunk. Sztálin halálának /1953. március 5./ dátuma is örök emlék marad. Azon a napon az úttörőnyakkendőmet elfelejtettem felvenni. Amikor az osztályfőnök bejött ellenőrizni, észrevette, hogy nincs nyakkendőm. Hazaküldött /fél tízkor/, mondta, hogy siessek, 10 órára, mire a szirénák megszólalnak, érjek vissza, mert néma felállással kell megemlékezni. Oda-vissza futottam, a hideg levegő marta a tüdőmet, majdnem rosszul lettem, de sikerült. Szép emlékek is voltak az ötvenes években, szüleim sokat foglalkoztak velünk, rendszeresen kirándultunk. Nagy meglepetést okoztak, amikor elvittek a Csinn-Bumm Cirkusz élő előadására, amit akkoriban vasárnaponként a rádióban hallgattunk. Amikor a kosárpályán felcsendült a zene, akkor tudtuk meg, hol vagyunk. Neves színészek, Rátonyi Róbert, Bilicsi Tivadar, Keleti László bohócnak öltözve játszottak el mulatságos és tanulságos történeteket.  Jártunk balettozni is, a felvételinél a lányok zenére illegtek-billegtek.

Az egyetlen fiú, Behumi Feri, aki páros lábbal egyhelyben ugrált a zene ütemére. Mi, lányok, kuncogtunk, és csodálkozásunkra őt is felvették. Egyedül belőle lett hivatásos táncos, az Operában balettozott.  Édesanyám nem járt dolgozni, apa el tudta tartani a családot. Mi nagyon élveztük, hogy anyukánk otthon van velünk. Az osztálytársaink sokszor irigyeltek. Édesanyánk olyan ügyesen tanított sütés-főzésre, hogy nem is vettük oktatásnak, valahogy úgy magától jött, hogy segítünk a konyhában. Mire férjhez mentünk, mindegyikünk tudott főzni, sütni. Nekem a mennyiséggel gyűlt meg a bajom, ugyanis otthon hat főre készítettünk mindent. Első vacsorafőzésem is így sikerült a paradicsomos káposztával, legalább három napra elegendő lett. Ottó meg is jegyezte, nagyon finom, de most már minden nap ezt esszük? Turbék Ottóval 1964-ben kötöttünk házasságot, Attila fiam 1965-ben született, hároméves korában elköteleződött a fotózás iránt.

 Állandóan a fényképezőgép tokjával „fényképezett”. Ő már akkor tudta, mi lesz, ha nagy lesz.

Foglalkozása videós operatőr, több területen kipróbálta magát: sport, színház, élő közvetítések, reklám- és mozifilmek.

Három unokánk van, Bálint, Barnabás és Márton.

Emlékeimben máig élnek Nagytétény életét meghatározó események. Sokan kint voltunk, és nagy ovációval fogadtuk az 1962. december éjfélre kiérkező sárga 43-as villamost a HÉV helyett. 1983. november 30-ig közlekedett, szegényebbek lettünk egy villamossal. 2000 áprilisában a Metallochemia gyárkéménye és épületeinek felrobbantása, majd 2007-ben a víztoronyé. Ezt már a legnagyobb unokám is nézte. 2003-ban a római katolikus templom harangjának cseréje, amikor daruval emelték ki a torony ablakán keresztül, az akkor 6 éves Bálint unokám is velem nézte, rajzban meg is örökítette.

A háború alatt a mi harangunkat beolvasztották. Gyergyószentmiklósról hoztak egy másikat szintén beolvasztásra, de a gyárban dolgozó munkások megmentették, elásták. A háború után Markó Gyula plébános felszereltette, és modernizálták elektromos üzemmódra. 2002-ben a mester meglátta a harangon a feliratot, mely szerint ezt a harangot Gyergyószentmiklóson a hívek adományaiból öntötték. A két plébánia tárgyalása eredményeként visszakerült Erdélybe. Vonattal szállították a város határáig, onnan ökrös szekérrel az egész város kíséretével megérkezett a templom kertjébe, és felszerelték a toronyba, húsvét szombatján szólalt meg először. Mi, tétényiek, új harangot kaptunk állami segítséggel. Később az erdélyi kirándulásunk alkalmával megtekintettük a harangot, a plébános engedélyével felmásztunk a toronyba, látogatásunk emlékére feliratos nemzeti színű szalagot kötöttünk rá.